
Peller Károly égési sérülést szenvedett az arcán
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostA színész a Ridikül című műsorban beszélt arról, hogy egy színházi maszk okozta a balesetet, amelynek nyomai máig láthatók az arcán. Vegyi égési sérülést szenvedett az arcán előadás közben Peller Károly.
A Blikk szerint az eset a Shrek című musical egyik előadásához kapcsolódik. Peller Károly elmondta, hogy a maszkot valamilyen vegyszerrel tisztították, ő pedig mintegy négy órán keresztül viselte azt. Mint fogalmazott, ez idő alatt a vegyszer szétmarta az arcát, amitől égési sérülést szenvedett.

A színész a műsorban arról is beszélt, hogy érezte a fájdalmat, és tudta, hogy valami nincs rendben, ennek ellenére végigjátszotta az előadást. Emiatt a vegyszer hosszabb ideig érintkezett a bőrével, ami tovább súlyosbította a sérülést.
A Blikk felidézte, hogy az utóbbi időszakban ez már nem az első balesete volt a művésznek. Januárban egy operettgálán súlyos sérülést szenvedett, amikor egy rosszul sikerült mozdulat következtében elszakadt a bicepszína. A sérülés miatt műtéten esett át, amely során implantátumot ültettek a karjába, majd hosszabb rehabilitáció következett.
A Shrek-jelmez okozta sérülés ugyanakkor nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is fellépjen és folytassa a munkáját.






