RETRO RÁDIÓ

Nagy Duett: „Visszautaljuk a pénzt!” – Sokkoló ígérettel hálálta meg a döntőbe jutást Tolvai Reni

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 04. 08. 10:30

Ilyet még nem hallott az ország! A Nagy Duett legutóbbi adása után Tolvai Reni nem akármilyen kijelentést tett: az énekesnő egy videóban ígérte meg, hogy minden egyes rájuk költött forintot visszaadnak a rajongóknak. Vajon komolyan gondolta, vagy csak a továbbjutás feletti öröm beszélt belőle?

Hihetetlen csavarral folytatódott április 5-én a TV2 showműsor idei évada, hiszen a döntő helyett egy rendhagyó adásra került sor, ahol a már kiesett párosok vívtak meg egymással a fináléba jutásért. A Nagy Duett döntőjébe végül Lakatos Laci és Tolvai Reni jutott be, akik már azt is tudják, hogy milyen dallal szeretnének színpadra állni az utolsó produkciójukban – írta meg a minap a Bors. A rendkívüli adásban igazán szórakoztató előadásokat láthattak A Nagy Duett 2026 nézői, Lakatos Laci és Tolvai Reni pedig csodaként élték meg, hogy kaptak egy új lehetőséget a döntőbe jutáshoz. Reni az adás után így nyilatkozott a Borsnak: „Én bíztam benne, de nem számítottam rá, hogy ez így fog alakulni, hogy mi jutunk be vigaszágon a döntőbe, nagyon boldog vagyok. Ugye én annak idején a Megasztárban az első adásban kiestem, a nézők szavaztak vissza és megnyertem.”

A Nagy Duett produkciói alatt Tolvai Reni mindig egy nagyon szexi ruhadarabban kápráztatja el a nézőket.
A Nagy Duett 2026 fináléjába Tolvai Reniék párosa küzdötte vissza magát (Fotó: Szabolcs László)
  • Tolvai Reni megdöbbentő kijelentést tett, visszafizetné a szavazatok árát
  • Reni háláját is szavakba öntötte és ígéretet tett a jövő heti fináléra
  • Lakatos Laci is üzent a nézőknek és a versenytársaiknak

A Nagy Duett énekesnője visszafizetné rajongóinak a szavazatok árát

A Nagy Duettben a TV2 applikációja mellett SMS-ben is lehet szavazni kedvenceinkre, amivel kapcsolatban Tolvai Reni most megdöbbentő kijelentést tett. A rendkívüli adásban ugyanis ők kapták a legtöbb szavazatot.

2026016_Nagy Duett_MW_bulvar_079
Tolvai Reni megdöbbentő ígéretet tett rajongóinak (Fotó: MATE KRISZTIAN)

Köszönjük a szavazatokat, és mindenkinek vissza fogjuk utalni az elköltött pénzét a szavazatokra! Ez a minimum, köszönjük szépen!

jelentette ki TikTok videójában Reni, de emellett természetesen háláját is szavakba öntötte. 

Nagyon szerettem volna szóban is megköszönni nektek, ami tegnap történt, egyszerűen nem fogjuk fel.. Olyan örömet szereztetek nekünk, hogy nem tudom elmondani. Mindent meg fogunk tenni ezen a héten, hogy nagyon jól sikerüljenek a dalaink!

 – ígérte a gyönyörű énekesnő. Duett párja Lakatos László is hasonlóan nyilatkozott, ugyan nem TikTok videóban, de a Borson keresztül így üzent: „Mi most nagyon komolyan vesszük majd a felkészülést, így, hogy a fináléban tényleg még győzhetünk is. Az hatalmas csavar lenne, de nagyon adnám! Van egy hét lemaradásunk a többi döntős pároshoz képest, akik már ezen a héten készültek, de sebaj, mi is odatesszük magunkat, napi nyolc órát fogunk énekelni!” – nyilatkozta Lakatos Laci humorista.

@tolvaireni ❤️köszönjük @Anagyduett ♬ original sound - Tolvai Reni

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.