RETRO RÁDIÓ

Kunu Márió végre megtörte a csendet: Ezért körözték valójában

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2026. 01. 20. 15:15

Nincs több kimaradás! Kunu Márió hazatért Dubajból és őszintén vallott újabb rendőrségi ügyéről.

Kunu Márió múlt héten alaposan felforgatta a (fagyos) állóvizet a hazai sztárvilágban, mégpedig azzal, hogy a jól ismert arcképe felkerült a rendőrség honlapjára, azon belül is a körözési listára, méghozzá garázdaság miatt!

Kunu Máriót garázdaság matt körözték.
Kunu Márió megtörte a csendet a rendőrségi ügyéről (Fotó: Facebook)

A Kimaradás van című sláger atyja ráadásul visszatérő vendég ezen a bizonyos listán, vagyis nem először került az egyenruhások látókörébe. Volt már ellene érvényben elfogatóparancs drogügyben, de támadott már közfeladatot ellátó személyre, keresték zaklatásért, most pedig a garázdaság volt terítéken.

Kunu Márió Gyula mostani ügye ráadásul azért lett még kacifántosabb, mert ahelyett, hogy jelentkezett volna a rendőrségen, inkább elrepült Dubajba a kisfiával, a közös pihenésről pedig előszeretettel posztolt is a neten. Vajon nem is tudta, hogy éppen szökésben van?

Kunu Máriót hiába várták a pesti buliban

Nemcsak a rajongók, hanem a rendőrök is kíváncsiak lettek volna Kunu Márióra január 17-én, szombat este. Az énekesnek ugyanis egy Nagymező utcai diszkóban lett volna jelenése, ám ő már akkor is a dubaji klímát preferálta.

„Tudomásom szerin Kunu Márió jön. Ez az utolsó információnk vele kapcsolatban. De ha véletlenül mégsem érkezne meg, akkor sincs semmi gond, hiszen nálunk ezek a fellépések csak kiegészítő elemként szerepelnek a buliban. Évente egyszer-kétszer megesik, hogy egy-egy előadó nem ér vissza Budapestre egy másik buliból. Ezzel a közönségünknek semmi gondja nincsen, hiszen ha ilyesmi történik, azt később pótoljuk”fogalmazott Papp Gergely, aki egyébként a renitens előadó menedzsere is.

Kunu Márió végül nem jött, a menedzser állítása szerint szó szerint Dubajban ragadt, ahonnan a feltöltött fotók és videók tanúsága szerint azóta sem sikerült hazakeverednie a fagyos Budapestre. Egészen mostanáig!

Kunu Mário garázdaság miatt került fel a listára

Jó hír a rajongóknak, hogy Kunu Márió Dubajól Budapestre tartó járata azóta szerencsésen landolt Budapesten, ő pedig a Ripost megkeresésére úgy döntött, tiszta vizet önt a pohárba a körözéssel kapcsolatban.

"Most jövök éppen onnan, a rendőrségről. Tisztázódott minden, a képemet is leszedték azóta a körözési listáról és a rendőrség honlapjáról. Azért történt csak mindez, mert volt garázdaságból egy bűncselekményem, amit nem vettem át, vagyis időben nem jelentem meg a tárgyaláson, ezért adták ki a körözést. Most rendeződött minden, leszedték, aztán csütörtökön vége is a tárgyalásnak, és minden rendben lesz"

– fogalmazott Kunu Márió rendőrségi ügyéről.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.