RETRO RÁDIÓ

"Régebben egy szoláriumban dolgoztam, ez életem legnagyobb hibája"

Létrehozva2025. 11. 14. 11:00

Életét annak köszönheti, hogy elment szűrővizsgálatra. Bőrrákos lett a túlzott szoláriumhasználattól.

Téa Cooley az életét köszönheti annak, hogy a közösségi média ösztönzésére elment kivizsgáltatni magát és ellenőriztetni anyajegyeit – közölte a Mirror. Előtte egy szoláriumban dolgozott, aminek következményeképp bőrrákos lett.

Ingyen szoláriumbérletet kapott, bőrrákos lett
Ingyen szoláriumbérletet kapott, bőrrákos lett
Fotó:  Pexels (illusztráció)

A 23 éves doveri nő éppen Miamiban nyaralt, amikor észrevette, hogy az egyik anyajegye kicsit sötétebb, mint a többi.

A nő három ellenőrzésen is átesett, mire a harmadik orvos javaslatára eltávolították az anyajegyet biztonsági okokból. Ezután várt pár hetet, de mivel nem telefonált senki az eredmény miatt, azt gondolta, minden rendben van.

Nem sokkal ezután kapta a levelet, amiben közölték vele, hogy melanómája volt.

A melanóma a bőrrák legveszélyesebb formája és elsősorban a túlzott ultraibolya (UV) sugárzás okozza.

Ingyen szoláriumbérletet kapott, bőrrákos lett

Később a nőnek még egy műtéten kellett átesnie, hogy eltávolítsanak minden lehetséges rákos sejtet. Törzsének jobb oldalán ekkor már nagyobb bemetszést kellett ejteniük.

A vizsgálati eredmények negatívak lettek, vagyis a melanoma nem adott áttétet.

Régebben egy szoláriumban dolgoztam, és a munkám részeként ingyen perceket kaptam. Ez életem legnagyobb hibája

– mondta Téa.

A maximum, amit egyszerre használtam, 12 perc volt, és nem is jártam olyan gyakran. Olyan embereket szolgáltam ki, akik 20 percet kértek, és voltak, akik minden nap bejöttek

Majd hozzátette, hogy még mindig vannak közeli barátai, akik szoláriumba járnak és nagyon reméli, hogy tanulnak történetéből.

Téa megpróbáltatásai teljesen megváltoztatták a bőrápoláshoz és a napfényhez való hozzáállását.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.