
Kárpáti Rebeka szexi fehérneműben domborít a Legénybúcsúban - Videó
Szente Vajk a Játékszínben évek óta nagy sikerrel futó darabjából készített filmet, és úgy tűnik, ez nagyot fog szólni. Végül is mi más kellhetne a sikerhez, mint Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár fehérneműben, na meg persze Ember Márk?
Az elmúlt év hatalmas mozisikerei, a Hogyan tudnék élni nélküled? és a Futni mentem után, most újabb magyar alkotás érkezik a filmvászonra, mégpedig Szente Vajk rendezésében. A Játékszín Legénybúcsú című előadása évek óta fut hatalmas sikerrel, így a színházigazgató most új szintre emelte. Az első előzetes alapján pedig valószínűleg nem fogunk csalódni a Legénybúcsú filmben sem, hiszen mi mást kérhetnénk még a csipkefehérneműs Kárpáti Rebeka és Kovács Gyopár látványánál? Az pedig már csak hab a tortán, hogy Ember Márk is csatlakozik hozzájuk.

A Legénybúcsú előzetese alapján ugyan úgy tűnik, hogy a Játékszín színészei közül is jó néhányan szerepelnek majd a filmben, köztük Kárpáti Rebeka, Kovács Gyopár, Csonka András, Nagy Sándor és Varga Ádám, de akadnak olyan karakterek is, akiket új színészekre osztottak. Így a főszerepekben Ember Márk és Fehér Tibor tűnik majd fel, de Csuja Imre, Törőcsik Franciska, Jankovics Anna és Dóra Béla is erősítik a csapatot.
Kárpáti Rebeka mindent megmutat
R. Kárpáti Péter lánya önmagához hűen egy dögös színésznőt alakít, akit az előzetesből kiindulva többször láthatunk majd csipkefehérneműben, mint felöltözve, a férfi nézők legnagyobb örömére. És bár talán a legtöbben nem a játékára figyelnek majd, de Kárpáti Rebeka Legénybúcsúban nyújtott alakítását már a színházban is imádták a nézők, így biztosan nem okoz majd csalódást ezen a téren sem, legyen szó régi vagy akár új rajongókról.

Korda György is szerepet kapott a filmben
Ráadásul a film egyik legnagyobb meglepetéseként egy villanásnyi jelenet erejéig Korda György is feltűnik az előzeteseben, természetesen hol máshol, mint a kártyaasztalnál. A póker kommentátorként is tevékenykedő énekesnek ez valószínűleg igazán testhezálló szerep lesz, és nem kétséges, hogy néhány ikonikus mondatra is számíthatunk majd tőle a filmben. És persze összességében is egy félreértésekkel, és bonyodalmakkal teli, fergeteges vígjátékra készülhetnek a nézők decemberben.






