
Kitálalt exéről, botrányos szakításon van túl Mandula Ádám: "Teljesen megvadult, betörte az ablakunkat!"
A rapper még most se hiszi el, hogy volt párja ilyen csúnyán bepalizta. Mandula Ádám csak nemrég jött rá, hogy exe mennyi mindenben hazudott neki, de amit sosem tud megbocsájtani, hogy még a terhességet is bekamuzta a nő…
Az Éden Hotel sztárját saját bevallása szerint megváltoztatta a börtön, átértékelte az életét, rájött, mennyi mindent elszúrt. Mandula Ádám ezért komoly döntést hozott, szeretne nagyon jó édesapja lenni Géczi Beával közös kisfiuknak, és egy nyugodt, balhéktól mentes kapcsolatra vágyott.

Mandula Ádámot a szakítás után megfenyegette az exe
Miután gyermeke anyukájával tavaly kibékültek, a sztárapuka újra több időt tölthetett kisfiával, aminek mindenki nagyon örült. Fél éve ráadásul a szerelem is rátalált Mandula Ádámra, úgy érezte, megint sínen van az élete. Ez az érzés csak tovább fokozódott benne, amikor párja bejelentette, kisbabát vár, boldogan tervezték a jövőt.
„Tényleg elhittem, hogy innentől minden szépen alakul majd az életemben” – mesélte nagy sóhajjal a Ripostnak Ádám.
Persze voltak jelek, hogy valami nincs rendben köztük, hogy ezt az egészet igazán csak én akarom. Tervezgettük a közös babát, sőt többet is, amikor hozta a pozitív terhességi tesztet, nagyon boldog voltam, tervezgetni kezdtünk, aztán arról is kiderült, hogy csak kamu, nem is az ő tesztje volt… Hogy lehet ilyenben hazudni? Egy terhességgel nem viccelünk! Meg még kiderült sok minden, ami nem volt igaz, ráadásul pénzzel is meglopott, mint kiderült, csak azért volt velem, mert be akart kerülni a sztárvilágba… Amikor szakítottunk, akkor úgy éreztem, mázsás súlytól szabadultam meg, igazi mérgező kapcsolat volt!

„Betörte az ablakomat”
Mandula Ádám azt hitte, a szakítással végleg megszabadul az exétől.
„Hát nem így lett, nyilván kizártam a lakásból, mert látni sem akartam, meg kerülni akartam a balhékat, belefáradtam. De ő teljesen megvadult, betörte az ablakunkat, szerencsére Madox nem volt nálam. Nagy nehezen lelépett utána és azóta nem láttam, nem hallottam róla szerencsére, remélem így is marad!”

Madox szeretné, ha Bea és Ádám újra együtt lenne
A rapper azt nyilatkozta, hogy Géczi Beával közös kisfiuk örül, hogy anyukája és Szegedi Fecsó szakítottak.
„Madox kimondottan örült, hogy Fecsó eltűnt az anyukája mellől. Mert, mint minden gyermek, azt szeretné, hogy a szülei együtt neveljék. Ő is azt reméli, hogy most akkor majd mi kibékülünk Beával, újra együtt leszünk hárman, de én erre nem látok túl sok esélyt!"






