
Súlyos balesetet szenvedett, kórházba került az Exatlon sztárja
Nagy Daniék nemrég belevágtak az építkezésbe. Azonban ennek nem lett jó vége, ugyanis az Exatlon sztárja lesérült és a balesetin kötött ki.
Nagy Danit csupa szív jelleme, hatalmas mosolya és küzdeni bírása miatt hamar megszerették az Exatlon Hungary nézői. A TV2 sikerműsorának sztárja azóta pedig YouTube-csatornáján számol be ő és a családja életéről. Nemrég például a kétgyermekes édesapa egy videóban elárulta, hogy egy óriási álmuk vált valóra...

Nagy Dani exatlonos kalandjai után most más típusú kihívások várnak
A Nagy család eddig boldogan élt a lakótelepi lakásukban, viszont már egyre inkább úgy érezték, hogy egy tágasabb otthonra van szükségük. A napokban pedig bejelentették követőiknek, hogy a legnagyobb örömükre megkapták az engedélyt, miszerint belevághatnak egy nagy közös otthon építésébe. Nagy Dániel ekkor elárulta, hogy már megunták a budapesti létet, illetve mivel ő és felesége is családi házban nőtt fel vidéken, mindketten visszavágytak már gyerekkoruk környezetébe. A bejelentés óta a család már belekezdett a munkálatokba, azonban az események nem várt fordulatot vettek. A horrorba hajló eseményekről egy Instagram-bejegyzésben számolt be a TV2 Exatlon sztárja:
Szerencsére a gyerekek megúszták
„Az építkezés nulladik napján már a balesetin kötöttünk ki!” – kezdte mondandóját Nagy Dániel, majd így folytatta:
Egész délután mondogattam a gyerekeknek, hogy kerüljék el messziről a vasrudakat, mert vágnak... Viszont hazaindulva sikeresen nekimentem az egyiknek és olyan éles volt, hogy csak azt vettem észre: valami folyik a lábamon... De legalább nem ők sérültek meg, plusz jó kis jelzés volt még az elején, hogy az építkezés nem játék, kellenek a megfelelő felszerelések, ruházatok
– vélekedett az édesapa, aki miután látta a sérülését a lábán, egyből a baleseti sebészet felé vette az irányt.

Az Exatlon sztárja már hozzá van szokva a balesetekhez
„A balesetin végül nem varrták a lábamat, mert sebészi metszés volt, így elég volt összehúzni, illetve kaptam egy tetanuszoltást is” – zárta sorait a családapa. A rémült család a kórházi kitérő után már szerencsére este 11 órára hazaért, azonban az elkövetkezendő napok nem kifejezetten munkával teltek, ugyanis Daninak pihentetni kellett a lábát. Viszont ezáltal az építkezés sem haladt a megfelelő tempóban, így végül az egykori exatlonos beállt segíteni a munkálatokba, amint már jobbnak érezte a sérült végtagját.
Azonban nem volt az első eset, amikor a sztárapuka balesetet szenvedett, ugyanis tavaly mikor egy elektromos rolleren utazott, elütötte egy taxis. Bár sikerült leugrania a járművéről, rosszul érkezett a talajra, így a lába komolyan megsérült. A sportoló a sürgősségi osztályon kötött ki, azonban onnan pontos diagnózis nélkül távozott, majd végül magánorvoshoz fordult, megröntgenezték, és kiderült: eltört a lábujja. A felépülés sokáig tartott, Dani viszont azóta egyáltalán nem panaszkodott a lábára. Annak ellenére, hogy most is az említett végtagja került veszélybe, az exatlonos már szinte hozzá van szokva az efféle sérülésekhez, így nem viselik meg őt az ilyesfajta események.






