RETRO RÁDIÓ

"Milyen asszonyos!" Özönlöttek a gratulációk, az esküvőről osztott meg fotót Curtis menyasszonya

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 04. 17:00

Csak úgy sugárzott az egykori kosárlabdázó!

Széki Attila, ismertebb nevén Curtis, és szerelme, Barnai Judit, Judie hosszú utat jártak be, mire a kapcsolatuk révbe ért. A rapper és kedvese korábban túljutott jó néhány hullámvölgyön is, ám végül sikerült megoldaniuk a problémáikat, így ma már nem is lehetnének boldogabbak. Mi több, tavaly augusztusban sor került a lánykérésre is, noha a nagy nappal kapcsolatban azt továbbra sem lehet tudni, pontosan mikorra tervezik. Annyi biztos, hogy a hosszas várakozás után megadják majd a módját az eseménynek, a család és a barátok körében.

Curtis Barnai Judit
Az esküvőről osztott meg képeket Curtis menyasszonya /  Fotó: Szabolcs László

Az esküvőről jelentkezett be Curtis menyasszonya

Addig is, míg a sajátja egyelőre várat magára, az egykori válogatott kosárlabdázó, Judie, nagy örömmel vett részt egy másik menyegzőn. Curtis menyasszonya a nagy napon egy fehér alapon kék virágmintás ruhában jelent meg, amelyben egyszerűen káprázatosan festett, és saját elmondása szerint is tökéletes választásnak bizonyult. A követői sem győztek bókolni neki, amikor megosztott néhány fotót a közösségi oldalán. 

Judie, gyönyörű vagy!

- jelentette ki az egyik kommentelő Instagramon.

Milyen asszonyos!

- emelték ki egy másik hozzászólásban.

 

Mutatjuk Barnai Judit fotóit az esküvőről!

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.