
Az Ázsia Expressz sztárja új külsővel hódít, várja az igazit: „Nem emlékszem, milyen párkapcsolatban élni”
Varsányi Réka az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltoztatta az életét. Az Ázsia Expressz sztárja életmódváltásba fogott, a végeredmény pedig magáért beszél, amit a követői sem győznek dicsérni. Lapunknak beszélt a fogyásának részleteiről, valamint arról, hogyan boldogul egyedülálló anyaként.
Varsányi Rékát az Ázsia Expressz című műsorból ismerhetik a nézők, hiszen ő volt az, aki Nagy Alekosz oldalán vágott neki a nagy kalandnak. A TV2 sztárja egy párt alkotott a férfival, azonban szakítottak, kapcsolatukat pedig csúnyán, számos vita közepette zárták le. Varsányi Réka a nézők nagy kedvence lett, hiszen kedves, közvetlen személyiségét sokan a szívükbe zárták.

Az Ázsia Expressz sztárja fogyása után bombaformába került
Varsányi Réka lapunknak bevallotta, hogy ismét életmódváltásba kezdett, ugyanis már egy ideje ismét nem tetszett neki az, amit a tükörben látott.
Az Ázsia Expresszben bomba formában voltam, aztán egy kicsit elhagytam magam, azt őszintén bevallom. De vállalom. Most, hogy jó idő lett, elkezdtem újra edzeni, és ettől teljesen visszajött az életkedvem, az energiám. Egészségügyi okokból is szerettem volna elkezdeni, mert volt egy csúnya vérszegénységem, amitől teljesen elvesztettem az energiámat. Ezért is hagytam el magam, nem volt erőm sem edzeni, sem bármihez nyúlni. Az étkezésem is félrement, mert próbáltam pótolni az energiát. Most ezen változtattam
– kezdte lapunknak.
„Az energiaszintemet szerettem volna visszakapni. Mindig energikus, pörgős ember voltam, és a vashiány miatt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Fáradtságot okozott már az is, hogy kikeljek az ágyból. Elhatároztam, hogy a vasamat visszaállítom a normális szintre: orvoshoz mentem, kivizsgáltattam magam, visszapótoltuk a vasat, és utána kezdtem el edzeni” – tette hozzá.
Varsányi Réka az arany középutat keresi
Az Ázsia Expressz sztárja az étkezésén is változtatott annak érdekében, hogy elérje a kívánt célt.
„Elhagytam a kenyeret, tésztát, szénhidrátokat. Cukrot eddig sem ettem, édesítőt használok. A lisztes dolgokat teljesen kiiktattam az életemből. Valószínűleg van egy gluténérzékenységem, amit a teszt nem mutat ki, de érzem magamon, hogy nem tesz jót” – mesélte.
Hozzátette, hogy a közeli hozzátartozók nagyon drukkolnak neki. Ő is, és mások is észrevették, hogy az Ázsia Expressz után lelkileg és testileg is megerősödött, és sokkal jobban figyel magára. A gyerekei gyermeki szemmel követik végig a változást. Kislánya Anyák napjára leírta a pozitív tulajdonságait, melyben azt is megemlítette, hogy „Anya nagyon sokat edz és csinos”
Habár nagyon elszánt, azért ő is küzd a nehézségekkel.
Az étkezést betartani mindig nehéz. Sportolok sokat, de fokozatosan állítom vissza a táplálkozásomat. Régen túlzásokba estem, most az arany középutat keresem: egészségesen étkezni, de nem meghízni
– magyarázta.
Egyedülálló anyaként a bizonyít
Varsányi Réka már régóta egyedülálló édesanyaként neveli a gyerekeit, ami borzasztóan nehéz feladat, ő azonban már arra sem emlékszik milyen az, ha valaki mellett ott van egy szerető társ, aki segít neki a mindennapokban.
Tíz éve nevelem egyedül a gyerekeket, nem emlékszem, milyen párkapcsolatban élni. Nyitott vagyok, de nagyon fontos számomra, hogy a párom ne akarjon megváltoztatni. Sok energiát tettem a személyiségem fejlesztésébe, kijöttem a bizalomhiányból. Ha valaki formálgatni akar, azonnal bezárok. Lehet, hogy néha túl hamar véget vetek dolgoknak, de inkább ez, minthogy újra fel kelljen építenem magam
– árulta el.
Év elején megosztotta, hogy nehéz helyzetbe került, ételre is alig volt pénze, azonban a helyzete mára már rendeződött.
Rendeződött szerencsére minden, van munkám is, minden pozitív irányba halad
– zárta.







