HŰHA

SzerzőK. G.

Létrehozva: 2025.06.23.

„Azt hiszik, brutális szadomazo vagyok” – Pásztor Anna tabuk nélkül beszélt a szexualitásról

Kevés hazai sztár beszél ilyan nyíltan az intimitásról. Pásztor Anna nemcsak a fiatalkori tapasztalatait osztotta meg, de kendőzetlen őszinteséggel beszélt gyermekei neveléséről, párkapcsolatáról és a női vágyakról is.

Pásztor Anna nem először dönti le a tabukat – de ezúttal különösen mélyre ment. A Palikék világa – Egy ritmusban Ábel Anitával című műsor vendége volt, ahol a műsorvezető eredetileg más témáról szeretett volna vele beszélgetni, ám az énekesnő kizárólag az intimitásról és szexualitásról volt hajlandó nyilatkozni. 

Pásztor Anna
Pásztor Anna szerint fontos, hogy ismerjük önmagunk vágyait és tisztában legyünk a saját intim működésünkkel (Fotó: Mediaworks Archív)

Pásztor Anna: „A hideg pizza is pizza”

Pásztor Anna fontosnak látja a témáról beszélni, mert mint mondja, ezek a témák még mindig túl sok szégyent és csendet vonnak maguk köré, pedig nagyon is fontosak.

A szex sokkal jobb 50 felett, mint előtte” – vallotta be Anna, aki szerint a vágy és az öröm kortalan, csak meg kell tanulni jól élni vele. Pásztor Anna fiatalon, 13 évesen kezdte meg saját testének felfedezését, amelynek fontosságáról is őszintén mesélt: „Soha nem felejtem el, talán 13 voltam, amikor véletlenül megsimítottam az alkaromat, és azt éreztem, hogy ez jó. Ez volt a kiindulópont – és azóta hosszú utat jártam be.

Anyjával soha nem tudott őszintén beszélni a szexről, így tudatosan más utat választott. Pásztor Anna gyermekei egészen más nevelést kapnak, náluk természetes volt a meztelenség, a határokat közösen húzták meg, és bármilyen kényelmetlen is, ő leül velük beszélgetni az intimitásról. „Ez nem ciki, hanem szükséges” – vallja.

Az énekesnő úgy érzi, a társadalmi elvárások gyakran elnyomják a női vágyakat. 

A hideg pizza is pizza. Ha valamilyen szex van otthon, azzal a férfiak elvannak, még ha érzelmileg nem is tölti fel őket. Egy nő viszont sokszor annyira a családra figyel, hogy a saját szexualitását már észre sem veszi

 – fogalmazott élesen.

A róla kialakult képet is árnyalta.

Azt hiszik, brutális szadomazo vagyok, biztos szado boltokban veszem a csizmáimat. Pedig közben én inkább azt szeretem, ha vezetnek.

Kísérletezések néha előfordulnak, de szerinte az igazán mély egyesülésben már eltűnik a kor és a szerep, ott csak a kapcsolat és a bizalom számít.

nl20250404tothverakoncertfured11
Számára a valódi figyelem és egymás megismerése az igazi érték (Fotó: Mediaworks Archív)

Jól érzi magát a bőrében

Szóba került az is, hogy hol tart most az élete. Pásztor Anna és férje hosszú idő, harminc év után vált el 2020 végén, s bár természetesen a szakítás megviselte az énekesnőt, azóta új szerelem talált rá, és ismét boldognak érzi magát.

A színpadon lázadó és szenvedélyes, a magánéletben érzékeny és tudatos – ilyenek a Pásztor Anna dalok és ilyen maga az énekesnő is. Nincs mit titkolnia, élvezi a korát, a szerelmét, és azt, hogy úgy nevelheti a gyermekeit, ahogy annak idején elképzelte magának is.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek