
Mi történt? Rá sem lehet ismerni Curtis menyasszonyára!
Leesett a rajongók álla, amikor meglátták!
Tavaly augusztusban érkezett a hír, hogy öt év után eljegyezte szerelmét a rapper Széki Attila, avagy Curtis. Barnai Judit, Judie kosárlabdázóval a kapcsolatuk nem volt mentes a hullámvölgyektől, ám most úgy tűnik, sikerült rendezniük a problémáikat, ennek hála pedig boldogabbak, mint valaha, az esküvőt azonban nem sietik el – kivált Judie, aki korábban úgy nyilatkozott, igen nagyszabású tervei vannak a nagy nappal kapcsolatban.

Azt, hogy mikor lesz, még nem tudjuk, de nem is siettetjük. A szervezés szerintem bő egy év és mivel most még kosarazok, ezért kiesnek hónapok, így inkább szeretnék mindent nyugalomban elintézni. Szóval, majd amikor úgy érezzük, akkor meglesz. Végül is 5 év után jegyzett el, mit számít még 5 év
- árulta el még korábban Judie.
Őszinte leszek, én nagyon nagy esküvőt szeretnék. Egy gyönyörű, habos-babos, hercegnős ruhára vágyom, pedig ez egyáltalán nem én vagyok, de ez az egy dolog, amire azt mondom, hogy nekem kell. Amellett, hogy egy melegítős lány vagyok, az esküvőmön azt szeretném, hogy minden a legnagyobb és legcsillogóbb legyen
- tette hozzá az élsportoló.
Meglehet, hogy Judie egy „melegítős lány”, de ez nem jelenti azt, hogy nem lélegzetelállítóan csinos. A minap például határozottan sikerült elakasztania a követőtábora lélegzetét, amikor az új frizurájáról osztott meg egy fotót Instagramon, és amelyen a hosszú haja göndör fürtökben hullott alá. A rajongók szóhoz sem jutottak.
Azta, de szép a hajad, na és persze te is!
- ámuldozott az egyik kommentelő.
Vadító szépség!
- bókolt egy másik lelkes rajongó is.
Mutatjuk Judie lenyűgöző fényképet!







