RETRO RÁDIÓ

Alaposan ráijesztett a rajongója Szandira

Létrehozva2025. 05. 05. 13:30

A hírnév egyik árnyoldala, hogy a rajongás olykor már-már veszélyes méreteket ölt. Szandi kedveli az ilyen helyzeteket a filmvásznon vagy a színházban – a való életben azonban már kevésbé.

Nem kedveli a horror műfaját Szandi, de korántsem azért, mert ne lenne oda egy kis borzongásért – inkább a realitást hiányolja ezekből a történetekből.

Szandira ráijesztett egy rajongója, egy szeméttároló mögül ugrott elé, ott várt rá   RIPOST
Szandi is találkozott már hátborzongató esettel az életében Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin

„Az, hogy jönnek a szörnyek meg valakinek kijön a hasából valami, nem fordul elő az életben. A thrillerek viszont olyan esetek, amik a valóságban is megtörténhetnek” – kezdte a hot!-nak az énekesnő.

Ez az egyik oka annak, hogy a családjával együtt megnézte a Karinthy Színház Tortúra című darabjának 100. előadását, hiszen a mű két hétköznapi ember nem mindennapi történetéről szól. A másik oka pedig az, hogy a női főszereplő, Balázs Andi szinte a szomszédja – és jó barátnője is. Azt is elárulta, hogy bár ritkán van ideje színházba járni – hiszen már tele van az idei koncertnaptára –, erre a darabra már az anyukáját is elhozta, most pedig sikerült az egész családot elcsábítani.
„Itt volt a férjem, a két fiunk, a nagyobbik fiunk barátnője, a barátnője szülei, és biztos vagyok benne, hogy nem bánták meg!” – lelkendezett a Szandi Rock Band énekesnője.

Szandira ráijesztett egy rajongója, egy szeméttároló mögül ugrott elé, ott várt rá   RIPOST
Balázs Andi szinte szomszédja Szandinak és jó barátnők is Fotó: Markovics Gábor / hot! magazin

Szandi: „Volt már egy-két ilyen eset”

A darab egy rajongóról szól, aki túlzásba esik, és foglyul ejti a bálványozott hírességet. Szinte lehetetlen nem belegondolni, hogy egy annyira sikeres előadónak, mint Szandi, ne lenne hasonlóan idegeket borzoló esete, hiszen a hazai zenei életben előfordult már korábban durva incidens előadó és rajongó között.
A hétszeres arany- és kétszeres platinalemezes énekesnő meg is erősítette a gyanúnkat. Őt is környékezte már meg határt nem ismerő imádó.

„Volt már egy-két ilyen eset. Egyszer, amikor még lakótelepen laktunk, egy nap én vittem le a szemetet. Amikor leértem a kukához, a szeméttároló mögül elém ugrott egy srác, aki rám várt, találkozni akart velem. Ez egy ijesztő jelenet volt, és amikor olyan darabot nézek, mint a Tortúra, akkor belegondolok, hogy ez akár velem is megtörténhetne” – mesélte Szandi. 

A legfrissebb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet olvashatnak Fotó: hot! magazin

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.