5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kozso robbantotta a nyár slágerét: „A delfint nem adom”

Létrehozva2025. 05. 09. 09:00

Az énekes gondolatait sosem felejtjük a delfinekről a Balaton partján. Kozso most egy dalt szentelt az általa annyira kedvelt emlősöknek.

Kozso visszatért – nem is akárhogyan! Az Ámokfutók frontembere robbantotta a Delfin Dalt, amely máris az év egyik legmegosztóbb és legszokatlanabb slágerének ígérkezik. A YouTube-on és Spotify-on is elérhető szám egyértelműen Kozso védjegyévé vált aranyköpését dolgozza fel: „A delfinek a víz alatt nagyon jó emberek.” A mondat, amely a TV2 Párharc című műsorában hangzott el, azóta mémmé vált – most pedig hivatalos dallá nőtte ki magát.

Kozso
Kozso koncertjein is helyet kap majd az új szerzemény (Fotó: Zantleitner Ingrid)

Kozso új dala spirituális utazás

A szám nemcsak egy zenei produktum, hanem egyfajta spirituális utazás is. Kozso a delfineket nem véletlenül emeli a dal középpontjába: az állatokat az emberi lélek tükreinek tartja. „A delfinek érzik a rezgéseket, empatikusak, és mindig segítőkészek. Ha ők tudnak ilyenek lenni víz alatt, mi miért ne tudnánk a felszínen?” – vallotta egy korábbi interjúban.

Korábban már a Bors is beszámolt róla, hogy az énekes spirituálisan is kötődik az emlősökhöz. Egy időben még azt is fontolgatta, hogy delfinterápiára jár, mert úgy érzi, ezek az intelligens tengeri emlősök segítenek a lelki megújulásban. Ráadásul a Balaton-parti futásaira is magával vitt két delfinplüsst – „vízi angyalkákat” –, amelyek kabalaként szolgáltak.

@amokfutok

Holnap Dalpremier! 🐬😎❤️‼️‼️15:00-tól hallgassátok a Delfinek énekét! 🎹🎼🎤🐬Mert a víz alatt nem csak nagyon jó Emberek, de a Balatonnál még énekelni is tudnak! Kozso😎🐬

♬ eredeti hang - Kozso és az Ámokfutók 😎🎤

Kozso Delfin dalában csókra vágyik a Balatonon

A Delfin Dal tehát nem puszta poén – hanem üzenet. Egyfajta szeretethullám, amely arra buzdít, hogy az emberek is legyenek olyan kedvesek, kíváncsiak és egymásra figyelők, mint a delfinek. A dalszövegben olyan sorok is elhangzanak, mint: 

Nagyon akarom, szívem eladom, a Balatonon, a delfint nem adom, csókod akarom egy bérelt csónakon

A rajongók már most biztosan TikTok-videók százait gyártják, sőt, egyes Kozso-fanok azt is követelik, hogy legyen Delfin Dal remix elektronikus változatban. A közösségi oldalak felrobbantak: egyesek sírva nevetnek, mások valódi spirituális élményként élik meg a dalt.

Egy biztos: Kozso ismét olyat alkotott, amit senki más nem tudott volna. A Delfin Dal egyszerre retró, spirituális, vicces és mély. Mint maga a sztár– egy örök érvényű különc a magyar popkultúra tengerében.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.