
"Valaki tud fordítani?" – ismét G.w.M kínos bakiján röhög az internet
A rapper megcsillogtatta a nyelvtudását. G.w.M nem először mutatta meg, hogy hadilábon áll az angol nyelvvel, most rajta ismét röhög az internet.
G.w.M, azaz Varga Márk, a magyar rap egyik legismertebb arca ismét megnevettette követőit egy elírással. A rapper a közösségi médiában a nyár beköszöntét szerette volna ünnepelni, azonban a "summer" helyett "sumer"-t írt, amit egy lelkes "gyájjj" felkiáltással vezetett fel: "Gyájjj de sumer van!" Nem ez az első alkalom, hogy meggyűlt az angol, vagy akár a magyar nyelvvel a baja, szóval ideje felidézni néhány korábbi felejthetetlen bakit.

„Sumér?! Valaki tud fordítani?”
„Bolond Gilgames hazaért Mezopotámiából.”
„Lehet, hogy sumérra gondolt.”
„Tehát délelőtt sumér órája volt! Mit nem lehet ezen érteni?” – írják a kommentelők, akik bizony nem hagyták szó nélkül a kellemetlen bakit.
G.w.M tetoválásai
G.w.M egyik legismertebb varrása a karján a "soha ne mondd, hogy soha" mottó. Csak esetében úgy jött ki a felirat, hogy "soha ne mond, hogy soha". Egyesek szerint a tinta volt kevés, mások szerint a tetováló túlterheltségére írható az elírás. A rapper másik híres, megosztó tetkója a feleségének az arcképe. Kulcsár Edina portréja G.w.M hátán található meg. Mindenesetre a szerelmét meghatotta a szép gesztus.
Azonban úgy tűnik, a tetoválási láz nem csak a rappert, hanem a környezetét is utolérte, mert jó barátja, tanítványa Fehér Krisztián is húzott egy váratlant. A fiatal énekes egy tetoválással tisztelgett fogadott testvére és példaképe előtt, amin G.w.M arca látható. Varga Márk persze hatalmas megtiszteltetésnek vette, hogy drága barátja így tiszteleg előtte, mondjon bármit is a nagyközönség.
Minden egyes G.w.M-es tetoválás, illetve portré úgy meg szokott érinteni érzelmileg, hogy elmondhatatlan. Az pedig, hogy most Krisztián a karrierjét ábrázoló tetoválás tetejére rátett, úgy mint egy koronát, példaképet, még különlegesebb a szívemnek
– vallotta be G.w.M.

Néha egy egészen rövid szó is kifog a rapperen
A rajongók már szinte sportot űznek abból, hogy G.w.M posztjai között keresik az újabb gyöngyszemeket. Volt már példa értelmezhetetlen szövegösszefüggésekre, elütésekre, de mindenképpen az emlékezetesebbek közé tartozik, amikor az alábbi módon köszöntette szeretett városát: " Hy Budapest".
G.w.M híres vodkarendelése
És a végére egy örök klasszikus, amikor is G.w.M Instagramon, élő adásban adta le rendelését a szobaszervíznek:
"Hello, my room is 108, and please one glass vodka. I don't know what is name. Understand? Vodka, yes. And pineapple one liter. I wait, ok?" – hangzik el a videóban, miközben G.w.M a kamerába mosolyog. Nos, a lényeget így vagy úgy, de elmondta, azt viszont nem tudjuk, hogy az ital végül célba ért-e, ahogyan azt sem, miért kellett ezt a párbeszédet videóra vennie a rappernek.






