Létrehozva: 2025.03.22.

Kiara Lord elárulta, ki a legjobb pasi a Farm VIP-ben

Kiara Lord már az első pillanatban kitette az indexet a tekintetben, hogy tőle bizony kizárólag a nyers őszinteséget hallhatják majd a nézők, ami a szívén, az a száján. A Farm VIP pornós múltú sztárja nem is hazudtolta meg önmagát, most azonban meglepő vallomást tett.

A Farm VIP ötödik évada őrületes lendülettel robbant be, botrányokból és meglepő fordulatokból idén sincs hiány. Kiara Lord például már többször kiverte a biztosítékot a nézők és csapattársai körében is, legújabb megnyilvánulásával azonban alaposan meglephette követőit.

Farm VIP
Farm VIP: Kiara Lord nem jön zavarba, ha ki kell mondania, amit gondol (Fotó: TV2)

Farm VIP 2025: Kiara Lord jártassága mindenek felett 

pornós múltú színésznő nemrég megjelent könyvében férfiakkal való tapasztalatairól számolt be, amelynek tükrében érdekes megvilágításba kerül például a napokban kirobbant botránya is. Történt ugyanis, hogy a piros és sárga csapat 2-2 játékosa a melegházban végzett feladataik közben mulatságosnak kicsit sem nevezhető beszélgetést folytatott. Kiara az első adandó pillanatban ekézni kezdte egykori csapattársát, Blága Tündét, mivel szerinte az egykori szépségkirálynő izzadtságszagú és egész nap büdös. Az eget rengető sértegetés még nem volt elég a csípős megjegyzésekre specializálódott hírességnek, a következő percekben Aureliót vette célkeresztbe: Kiara pikáns mozdulatokkal és csábos nézéssel próbálta levenni a lábáról Aureliót, még annak ellenére is, hogy ő egyértelműen jelezte: ebből nem kér, hiszen köztudott, hogy párja és kislánya várta otthon. Kiarát mit sem zavarta a dolog, tovább próbálkozott.

A pornószínésznő a Farm VIP adásain kívül is előszeretettel osztja meg polgárpukkasztó gondolatait, legutóbb például egy követője feltette neki a nagy kérdést: miért kellett rányomulni Aurelióra, amikor neki családja van?

– válaszolt Kiara. A képernyőn látottak azonban nem erről tettek tanúbizonyságot.

Farm VIP
Kiara játszi könnyedséggel flörtölt Aurelióval (Fotó:  TV2)

Kiara Lord nem Aureliót választaná, hanem egy másik farmos pasit

Kiara Lord Instagram-oldalán valaki megkérdezte azt is, hogy ki a legvonzóbb pasi a Farmon. Kiara hezitálás nélkül megírta, hogy szerinte Leo. 

Különösen izgalmas válasz ez annak tükrében, hogy péntek este Kiara és Leo alaposan összevesztek az adásban: Kiara hozta a formáját, Leo viszont nem tudta tovább türtőztetni magát és ráordított. Vajon Leó tud róla, hogy a konfliktus ellenére Kiara vonzónak találja őt?

Kiara nem kertelt Leóról (Fotó: Instagram)

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek