tóth gabi
A sztármami nem volt szégyenlős edzés közben.
Elképesztő kockahasat és hatalmas kebleket villantott Berki Mazsi. A sztáranyuka egy edzőteremből jelentkezett be Dubajból, ahol jelenleg nyaral. Mazsi azok után utazott ki az Arab Emirátusokba év végén, hogy decemberben megnyert egy bokszversenyt, amiért a jutalma 40 millió forint volt. Ehhez persze nem kevés kitartás és felkészülés kellett, így nem csoda, hogy az újévet pihenéssel, felöltődéssel és utazással akarta inkább kezdeni munka helyett.
Az edzés azonban a lazsálás mellett sem maradhat el számára, hiszen csak így tud formában maradni:
A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá
- írta szexi edzőtermi posztja mellé, hiszen Mazsi tükörfotóján is látszik, keblei majdnem átszakítják apró, spagettipántos sportmelltartóját.
De bombaformájáról, a felsőjéből szinte kieső mellein kívül tökéletes, izmos alakja is árulkodik, nem hiába nem szégyenlősködik egy kicsit sem. De az sem meglepő, hogy ilyen kevés, felsőtestét nem takaró anyagban dolgozik, hiszen nemrég még egy melltartó nélküli, ultradögös fotózást is bevállalt. Az eredmény pedig olyan extravagáns lett, hogy a vadító fotó még egy naptárképnek is elmenne.