Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
HŰHA

Szerző Natasha

Létrehozva: 2024.11.05.

"Tisztelethiányban szenvednek..." - egyre több a botrány az RTL-nél

Nem ez az első alkalom, hogy a csatorna körül óriási botrány alakult ki... Most éppen az RTL és Valkusz Milán magyarázkodik arról, hogy miért kellett kizárniuk a tehetségkutatójuk egyik versenyzőpárosát.

Az RTL már szebb napokat is megélt... Manapság csak a magyarázkodás és a botrányok elsimítása tartozik a fő feladataik közé, ugyanis a tehetségkutató műsoruk még el sem kezdődött, de már ki kellett zárniuk egy versenyzőpárost, illetve egy castingon részt vett énekesnő is kitálalt arról, mi folyik valójában a színfalak mögött. De menjünk csak szépen sorjában... Először foglalkozzunk a legfrissebb történettel: azzal, hogy kizárták az énekes versenyből Valkusz Milán duóját. A Peterpost x Leo formáció már a kezdetekkor eléggé problémásnak tűnt, de ezzel akkor a műsor készítői nem foglalkoztak valamiért. Olyannyira nem, hogy Valkusz úgy döntött, viszi őket az élő showba, ám még mielőtt színpadra léphettek volna, balhéztak egyet a magyar sztárok verekedős produkciójában. A csatorna közleménye szerint a fiúk azt hitték, hogy ők vannak a ringben, és egy konfliktus tettlegességig fajult, ezért megkérték őket, hogy hagyják el a forgatási helyszínt. Na, de hogy lehet, hogy a csatornának nem tűnt fel, mennyire problémásak a fiatalok, de a nézők egyből tudták, hogy ebből baj lesz?!

Valkusz Milán RTL
Balhé az RTL műsorában, kizárták Valkusz Milán csapatát (Fotó: Szabolcs László)

Az RTL botrányai

Még egy kicsit emésztgessük Valkuszék botrányát, már csak azért is, mert elvileg a fiatal mentor is jól tudta, hogy választott csapata közel sem a jó magaviseletéről híres. Sőt, az RTL-nek adott interjújából kiderült, hogy többször is figyelmeztette a srácokat, hogy viselkedjenek, de nem tudott rájuk hatni. A vége pedig egy óriási balhé lett...

Többször szóltam rájuk, hogy vegyenek vissza az attitűdből. Aki ilyet tesz, az azt jelenti, hogy óriási alázathiányban és tisztelethiányban szenved szerintem mindenki felé, a műsor felé, meg maguk felé is talán. És muszáj vagyunk felelősségre vonni az ilyen tettet

– fogalmazott a csatornának Valkusz, aki egy külön videóban is beszámolt a történtekről. Na, de van itt nekünk még valami: Bibi, a népszerű Tiktokker tálalt ki egy 4-5 évvel ezelőtti sztoriról, ami szintén ugyanebben a műsorban történt. Elmondása szerint a zsűri megalázta, primitív módon viselkedtek vele, és egy ponton megjelent az a felirat is a képernyőn, hogy a lányt a zsűri azzal a mondattal zavarta el:

Mennyé' haza magadnak otthon énekelni, táncikálni!

Ehhez nem szeretnénk többet hozzáfűzni, beszéljen helyettünk Bibi, aki a teljes történetét elmesélte.

@xbibienx_v Válasz @Rami részére FONTOS‼️ Ez csak az én személyes tapasztalatom!Elhiszem, hogy van, akinek abszolút pozitív élménye volt a műsorral kapcsolatban.Nem mellesleg jó azt látni, ha néha felbukkan egy-egy kiscsillag, aki azért van ott, hogy megvalósítsa az álmát✨💕Mert fontos, hogy küzdjetek az álmaitokért, ami sokszor rögös utakon vezet, s lehet hogy közben fel kell adnotok olyan “dolgokat” amik előtte fontosak vtak számotokra, de persze ezt már egyén válogatja mi fér bele! És nem lebeszélni akarlak titeket az ilyen lehetőségekről, mert sosem lehet tudni, mikor leszel éppen Te a kiválasztott, csak szerettem volna megosztani veletek azt, hogy én hogy éltem meg ezt az egészet! #talentshow #tehetségkutató #singing #singingcompetition ♬ eredeti hang - Bibi ⋆୨୧ ✩。°𝄞

Nem Valkuszék csapata volt az egyetlen egyébként, akit kizártak a tehetségkutatóból. Annak idején, a botrányos viselkedése miatt menesztették Petics Kristófot, ugyanis a fiú lányokat inzultált és összeverekedett egy férfival. Mindez egy szórakozóhelyen történt, ahonnét azonnal kidobták Kristófot. Sajnos a történetnek szomorú vége lett, ugyanis az énekes 2020-ban életét vesztette, édesanyja találta meg a holttestét egy tóban...

Na, de van még itt botrány... Nem csak a tehetségkutató műsorban, hanem az egyik valóságshowban is történtek "emlékezetes" dolgok, persze nem pozitív értelemben. Vagyis ez így feltétlenül nem igaz, mert volt egy pozitív dolog a történetben, egy terhességi teszt. VV Reni ugyanis a ValóVilágban kapta be a legyet, s bár szakított gyermeke apjával, mindenki azt hitte, hogy a kisbabát megtartja. Nos, ez nem így lett, Reni úgy döntött, egyedül nem vállalja a gyermeket, ám erről érthető módon nem akart többet beszélni...

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek