Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
HŰHA

Szerző Doris

Létrehozva: 2024.11.06.

"Remélem, senki sem hiszi el" - Kulcsár Edina drasztikus fogyása kiverte a biztosítékot

A négygyermekes anyuka büszkén újságolta el, hogy egy hónap alatt kilenc kilót fogyott. Kulcsár Edina örömhíre azonban nem aratott osztatlan sikert.

Kulcsár Edina idén augusztusban adott életet immár negyedik gyermekének, Dionnak. Bár az egykori szépségkirálynő elmondása szerint számára a lurkók fejlődése a legfontosabb, a gyermekek nevelése mellett azért arra is vállalkozott, hogy rekordidő alatt visszanyerje a terhesség előtti formáját.

Kulcsár Edina
Kulcsár Edina vad fogyókúrába kezdett (Fotó: Vadnai Szabolcs)

G.w.M felesége azt már elfogadta, hogy sosem lesz olyan az alakja, mint a négy gyermek megszületése előtt, ráadásul a másfél éves Amara születése és a kis Dion megfoganása között alig néhány hónap telt el. Kulcsár tehát szoptatós édesanyaként is rákapcsolt a fogyásra, elvileg úgy, hogy tagja egy influenszerek által igencsak kedvelt csapatnak, így az általuk készített étrendet követi és az edzéstervet is betartja. Kulcsár Edina Instagram-oldalán, egy 24 órán át elérhető sztoriban újságolta el, hogy a fogyás szülés után bizony beindult, egy hónap alatt kilenc kiló olvadt le róla a kemény munkának köszönhetően. Így Edina alatt most 75,8 kilót mutat a mérleg.

Kulcsár Edina fogyása sokak szerint megtévesztő és veszélyes

Nos, a zajos siker nem igazán nyerte el az egészséges táplálkozással foglalkozó szakértők tetszését, de azok is túl hirtelennek tartják a súlyvesztést, akik együtt szoktak érteni Edinával hasonló kérdésekben.

A Threads nevű közösségi oldalon például arról tett közzé bejegyzést egy táplálkozási szakértő, gasztroblogger, hogy Kulcsár Edina fogyása igencsak megtévesztő lehet, egy hónap alatt kilenc kilót fogyni pedig minden, csak nem egészséges.

„Ma reggel láttam egy közismert “celeb” “influencer” anyuka Insta story -ját arról, hogy 1 hónap alatt 9 kilót fogyott egy gyümölcsről elnevezett “csapat” “tagjaként, csak mert “azt” az edzést végzi és azokat a recepteket készíti, 4 gyerekes anyaként úgy, hogy a legkisebb alig 3 hónapos és valószínűleg még szoptat. Remélem senki nem hiszi el, hogy 1 hónap alatt egészséges táplálkozással lehetséges és egészséges dolog 9 kg-ot fogyni, főleg szoptató anyaként ! Engem ez borzasztóan felháborít”

- méltatlankodott a népes követőtáborral rendelkező gasztroblogger.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek