RETRO RÁDIÓ

Hujber Feri páros lábbal szállt Nagy Ervinbe: „Életem legnagyobb sértése volt, mikor azt mondták, olyan lehetek, mint Nagy Ervin!”

Prac Lee
Szerző
Prac Lee
Létrehozva2024. 08. 10. 13:00

Sokkoló kijelentés, a Valami Amerika sztárja élete legnagyobb sértéséről vallott. Hujber Feri kikéri magának, hogy őt bárki Nagy Ervinhez hasonlítsa.

Hujber Feri a 2000-es évek elejének megkerülhetetlen alakja volt mind a filmvásznon, mind a színpadon. Majd a polgárpukkasztás került előtérbe, az elmúlt években pedig visszavonult a nyilvánosságtól. Most Hevesi Tamás podcastjében adott interjút, ahol szokásához híven nem finomkodott. Többek között páros lábbal szállt bele Nagy Ervinbe

Hujber Feri-3-vsz
Hujber Feri tőle megszokott szókimondással adott interjút, ahol Nagy Ervin is szóba került... (Fotó: Vadnai Szabolcs)

Soha nem akarnék olyan lenni, mint ő!"

Pályája alakulásával kapcsolatban a botrányhős hírében álló Hujber kifejtette, hogy sohasem a hírnévre, a felmagasztalásra vágyott. Véleménye szerint a nagy díjakat sokszor szimpátia, és nem kvalitások alapján adják. Neki így nem az volt a célja, hogy minél több kitüntetést zsebeljen be:
Akar a fene »nagy színész« lenni, én jó színész akarok lenni! Nekem nem kell a Jászai-díj, kikérem magamnak! Nem, én azt akarom, hogy jó színész legyek, sőt a legjobb” – fejtegette, majd ledobta azt a bizonyos atombombát.

Emlékszem, az életem legnagyobb sértése akkor ért, amikor azt mondták nekem, hogy: figyelj, ha ezt a szerepet elvállalod, akkor olyan lehetsz, mint a Nagy Ervin! Soha nem akarnék olyan lenni, mint ő! Ebben a Katona József-es, fejtsük meg a világot stílusban…

– háborgott Hujber, egyre jobban belelovalva magát a témába: „Nem, én szabad akarok lenni! Jobb színésznek tartom magam, mint az Ervin, de legalább azonos státusz. Amikor nekem valaki azt mondja, hogy én lehetek olyan színész, mint a Nagy Ervin… Kicsi rigó! Nekem mondod? Nagy Ervin az én első filmemben volt a mellékszereplő, ő volt az egyik börtönőr. Mi együtt voltunk vidéken, megosztottuk a vidéki élményeinket. Csak amíg én ezután az életet tanultam a világban, Londonban, meg mindenhol, addig ő ott volt egy nyomorult Katona József Színházban tizenvalahány évig. És csak most kezdi megtapasztalni az életet, amikor kilépett a fényre.

Rendező akar lenni Hujber Feri

Hujber Feri Nagy Ervin mellett beszólt Szabó Győzőnek is, s még számos más témáról beszélt. Például arról, hogy nem akar visszavonulni a színészettől, sőt, rendezői babérokra vágyik egy kis hiátus után. A híradások szerint az elmúlt években valóban külföldön próbált szerencsét, a vendéglátásban helyezkedett el és családot alapított. De most elmondta, nem húzta le a rolót a színészkedés terén sem, mint mondta, jelenleg az tenné boldoggá, ha minél több lehetősége lenne filmeket forgatni, színházban játszani, sőt, szeretne rendezni is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.