tóth gabi
Durván megy az adok-kapok. Ambrus Attila összetűzésbe került Berki Krisztián édesanyjával.
Ártatlan múltidézésnek indult, hatalmas balhé kerekedett belőle. Minden úgy kezdődött, hogy Ambrus Attila egy évekkel ezelőtti élményéről, az Ázsia Expresszről beszélt egy podcast-ben. A Viszkis válaszával magára haragított néhány olvasót, köztük Berki Krisztián édesanyját, aki nyilvánosan válaszolt Ambrusnak, aki nem volt rest visszatámadni.
Ambrus még 2017-ben Berki Krisztián oldalán vágott az Ázsia Expressz kalandjába, és erről az időszakról mesét Ágai Kis András műsorában. A tévén keresztül akkor úgy tűnt, jó barátságot kötöttek, ám később kiderült, komoly nézeteltérés vert éket közéjük. Nevezetesen az, hogy Ambrus állítása szerint Berki anyagilag átvert sokakat.
„Az elején úgy indult a történet, hogy barátok voltunk, de kint Vietnámban nagyon csúnyán összevesztünk, én majdnem haza is jöttem két nap után. Nem tartotta be Krisztián a szavát. Általában nem szokta betartani, de mindegy, halottról vagy jót vagy semmit. Az volt a duma, hogy szétosztjuk a pénzeket, de semmit sem adott senkinek. Ezért a mai napig rám haragszanak többen is, mert azt hiszik, hogy én is benne voltam ebben a dologban. Engem is több millióval meghúzott” – idézte fel Ambrus a Mutasd magad! című műsorban. Mondatai eljutottak a két éve elhunyt Berki Krisztián édesanyjának a fülébe. Júlia asszony a Ripost-nak fakadt ki.
Nem találom a szavakat! Hát miért kell ezt csinálni a fiammal? Két éve meghalt már, miért kell így beszélni róla? Én csak azt szeretném, ha végre békén hagynák őt... Már nem tudja megvédeni magát, hagyják békében nyugodni, azt kérem
– mondta megtörten Júlia asszony lapunknak.
Ambrus Attila nem hagyta annyiban, lapunkon keresztül üzent vissza a gyászoló édesanyának.
„Kezdeném azzal, hogy a műsorvezető hozta szóba a témát, nem én haknizom vele. De ha már szóba került, akkor viszont az igazat fogom mondani: a mai napig Krisztián miatt többen is haragszanak rám. Mert azt hiszik, hogy becsaptam őket."
Tudom, hogy Krisztián már nem tudja megvédeni magát, és jogos észrevétel az édesanyjától, hogy fájdalmas neki ezt hallani, de sajnos az igazság az igazság. Én pedig megtehetem, hogy nem kell hazudjak
– szögezte le nyíltan a közéleti személyiség.
Ambrus így folytatta:
„Krisztián nyugodjon békében, sajnálom, hogy így lett vége az életének. De ahogy a műsorban is elmondtam, kódolva volt egy a gyors vég, sajnos. Az édesanyjával kapcsolatban pedig az a meglátásom, hogy – minden tisztelettel a hangomban – ha Krisztián rendesen lett volna nevelve, akkor nem lesz belőle fehérgalléros bűnöző. Nem csap be másokat, nem húzza le a pénzt mindenkiről. De hol volt az elmúlt évtizedekben Krisztián anyukája…? Én tudom miről beszélek, nekem is úgy volt anyukám, hogy nem is volt. Ötven éven át. Krisztián mellett sem volt ott az édesanyja. Szóval..."
Egy anyának az lenne a dolga, hogy megvédje a fiát. De kérdem én, eddig hol volt? Sehol. Neki kell hát számot vetnie, hogy hol volt az életéből, és neki kell tükörbe néznie, és ráébrednie, hogy ki és mi lett a gyermekéből...