RETRO RÁDIÓ

Megszólaltak a sztárbarátok Manuel börtönbe vonulásáról

Létrehozva2024. 06. 05. 16:05

Az énekes fogházba vonul, amelyről közösségi oldalán tájékoztatta rajongóit. Manuel egy hónapig nem lesz elérhető, a hírre több hazai híresség is reagált.

Manuel és két barátja még 2017-ben lopták el a Noé Állatotthon kapujában kiállított adománydobozt, benne 60 ezer forinttal. A tetteseket gyorsan elkapták és 50 órányi közmunkára ítélték, azonban azóta sem jelentkeztek, hogy ezt teljesítsék. 

Manuel
Manuel néhány hétre eltűnik a nyilvánosság elől korábbi ügye miatt (Fotó: Nagy Zoltán)

Így üzentek Manuel barátai

Az énekes így ír közösségi oldalán: Holnaptól eltűnök pár hétre, mert meg kell kezdenem a rám kiszabott közel 1 hónapos szabadságvesztést fogházban, egy régi ügy miatt. Röviden annyi, hogy 2017-ben letartóztattak engem és pár barátomat egy maréknyi fűvel, aminek ez lett a vége. Azért árnyaltabb a sztori, szóval ha kijöttem, (lehet) adok valahol egy interjút ezzel kapcsolatban.”

A pólókat először poénból csináltam szűk körben barátoknak, viszont szerintem jól mennek, szóval végül úgy döntöttem droppoljuk, és a bevétel rám eső részét teljes mértékben a Noé Állatotthon Alapítványnak ajánlom fel!

A felajánlás nem véletlen, hiszen Manuel ezzel is szeretné jóvátenni tettét, bár a Noé Állatotthon szóvivője szerint ez közel sem elegendő. Schneider Kinga a Borsnak adott interjújában mesélte el a történteket, illetve azt, hogy még mindig várják az énekest, mert elkelne a segítség náluk. 

Az énekes bejegyzése alatt a hírességek is megszólaltak, Marics Peti például elsők között biztosította Manuelt támogatásáról: 

Várunk ki tetyi

– írja a ValMar énekese, amire szintén sok egyetértő reakció érkezett. ByeAlex így jelzett vissza: 

Majd viszek be cigit és pénzt

– kommentelte és egy fekete szív emojit is tett mondata mellé, ami némileg meglepő, hiszen ilyet inkább gyász esetén szokás kitenni. Elképzelhető, hogy ByeAlex-et valamiért rendkívül rosszul érinti a történet. Pályatársai, többek között a BSW egyik tagja, Matyi, illetve Mihályfi Luca is szívecskével küldött szeretetet az énekesnek. Miskovits Marci így biztatta: „Freemnl, kitartást Brokski”

Annyi bizonyos, hogy Manuel posztja, kevesebb mint 24 óra alatt több mint harmincötezer kedvelésnél és több mint ötszáz hozzászólásnál jár. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.