tóth gabi
Az Egy Lépéssel Több alapítvány egyik nagykövete az Országos Mentőszolgálat szóvivője is, aki a minap hivatalos volt a szervezet aláírási ceremóniájára. Győrfi Pál azonban jelentős késéssel érkezett, aminek egyáltalán nem mindennapi oka volt.
Győrfi Pál az Egy Lépéssel Több alapítvány egyik arca, aki a minap az aláírási ceremónián is részt vett, bár eléggé késve érkezett. Mégsem róhatjuk fel neki a késést, hiszen igazán nemes dolgot tett, ami miatt végül nem tudott időben érkezni.
Győrfi Pál saját elmondás szerint éppen úton volt az eseményre, amikor egy nagyobb tömegre lett figyelmes, akik egy a villamossín mellett fekvő hölgyet álltak körbe. A mentős természetesen azonnal megállt, hogy megnézze, hogyan tudna segíteni.
A nő sajnos biciklivel elesett, aminek hatására a válla megsérült és nagy fájdalmai voltak. Bár Győrfi Pál sajnos érdemében nem tudott enyhíteni a hölgy helyzetén, mégis kötelességének érezte, hogy mellette maradjon és megvárja a kiérkező mentőt, illetve igyekezett tartani benne a lelket.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt is elárulta, hogy hogyan igyekszik az élet minden területén segíteni a rászorulókon:
Én már gyerekkoromban is mentős akartam lenni, aztán 18 éves korom óta pedig az is vagyok. Az első 20 évet kivonuló mentősként töltöttem, a második 20 évet pedig ugye szóvivőként. És a mentőzés során az ember találkozik a nehéz helyzetbe került emberekkel, de ezek rövid találkozások. És bár nehéz, hogy abban a stresszhelyzetben kell azonnal orvosolni egy problémát, de sok esetben az talán még nehezebb olyan problémákkal szembesülni, amik nem oldhatók meg ennyi idő alatt. Az Egy Lépéssel Több alapítvány pedig pont ezen szeretne segíteni és ezért fogadtam el a felkérést, hogy legyek a nagykövete ennek a kezdeményezésnek.
De a hivatása mellett Győrfi Pál számára a bajbajutottak segítése már szinte életforma, így nem volt kérdés, hogy szabadidejében is megálljon segíteni, sőt igyekszik a gyermekeinek is megtanítani ezt az életszemléletet:
Próbálom a gyermekeimet is erre nevelni, hogy ha bajt látnak, akkor segítsenek, de úgy gondolom, hogy minden nevelésnél hangosabb a példamutatás és talán ennek köszönhető, hogy az én gyerekeim segítő szándékúak. Ha az életben valahol szükséget vagy szenvedést látnak, akkor az az első kérdésük, hogy hogy tudnának segíteni, úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült nekik ezt átadni.