tóth gabi
Széki Attila a minap egy klinikáról jelentkezett be, ahova szerencsére nem sérülés miatt került be. Curtis egy egészen különleges beavatkozásra érkezett, ami saját bevallása szerint régi álma volt.
Curtis, aki hazánk egyik legismertebb rappere legutóbb egy klinikáról jelentkezett be Intagramon, ahol egy komoly beavatkozáson esett át, ami már régi álma volt. Úgy látszik az énekes jól felismerhető laza stílusa és rövid haja alaposan meg fog változni, hiszen hajbeültetésen vett részt.
„Ma végre teljesül egy nagy álmom” – kezdte Curtis.
Hajbeültetésen veszek részt a mai nap! Hamarosan jelentkezem, hogy sikerült
– osztotta meg követőivel a nagy hírt.
A rapper a 24 óráig elérhető Instagram storyjába a beavatkozás közben is posztolt, sőt még a párját, Barnai Juditot is felhívta videóhívásban, amiről Judie osztott meg egy igencsak vicces fotót. A képeken Curtis nagyon boldognak látszik, így biztosan jól sikerült a beavatkozás és végre teljesülhet a vágya, hogy sűrű fürtöket növesszen. Reméljük Juditnak is tetszeni fog a végeredmény.
Már csak Doncsi véleményére lennénk kíváncsiak, aki a rapper kisfia és, ahogy korábban a húsvét kapcsán is elmondta igyekszik mindenben másolni apukája külsejét:
Melegítőben szeretne locsolkodni, de igazából szerintem ezt tőlem vette, mert én is állandóan melegítőben szeretek lenni, ezért ő is abban szeret lenni.
Így Doncsi, a haját is Curtiséhez hasonlóan hordja, ezért biztosan nagyon fog neki örülni, ha az énekes is sűrűbb hajkoronával lesz megáldva.