tóth gabi
Plasztikai sebészetről jelentkezett be a Groovehouse énekesnője. Az idén 50. életévét betöltő Judy színpadi emberként szeretne mindig jól kinézni.
25 éve történt az a borzalmas autóbaleset, amely örökre megváltoztatta az énekesnő életét. Judy több csontja is eltört, a tüdejét átszúrta az egyik bordája, az arca a felismerhetetlenségig roncsolódott. A Groovehouse sztárja 38 műtéten esett át, egy ponton pedig azt is közölte vele egy orvos, hogy sosem fogja visszakapni a baleset előtti arcát…
Megtanult együtt élni azzal az arccal az énekesnő, amit a hosszú évek során, számtalan operáció, plasztikai beavatkozás után „kapott”. De úgy néz ki, a baleset miatt mai napig kell bizonyos kezeléseket is kapnia.
„Tudjátok rólam, hogy rendszeresen járok az everdem laser plasztikai sebészeihez különböző kezelésekre” – írta Instagram-oldalán Judy.
Viszont azt lehet kevesebben tudjátok, hogy a balesetben bekövetkezett arcsérülésem végett folyamatos korrekció szükséges. A mostani alkalommal botox kezelésre jöttem, ami nagyon sokat segít az arcomon keletkezett maradandó sérülések korrigálásán, illetve nagyon szeretem, mert rendkívül jól érzem magam a bőrömben a ránctalanító hatásának hála.
A sztáranyuka fantasztikusan néz ki, de az biztos, sosem felejti el, ami 25 éve történt vele. Minden évben meg is emlékezik a balesetről, ami kis híján az életébe került. Ezért is tartja fontosnak, hogy évről-évre beszéljen erről a témáról, mert sosem tudhatja, hogy kinek van szüksége arra, hogy éppen az ő történetét hallja, amely nagyban a küzdésről és az élni akarásról szól.
„Ugyan számtalan gondolat megfordul ilyenkor az ember fejében, ahogy akkor nekem is… de feladni sokkal NEHEZEBB lett volna. MÉRLEGELTEM… és mindig volt annyi erő bennem, hogy megállíthatatlanná váljak… Tudom, sokan már unják ezt a történetet, de higgyétek el, győzelmet aratni a lehetetlenből, nagy büszkeség, még 25 év távlatából is! Hiszen minden nap van olyan, akinek PONT RÁM VAN SZÜKSÉGE! Aki kéri, hogy nyújtsam a kezem, és akik az én történetemből merítenek erőt!” – zárta Judy.