tóth gabi
Megyeri Csillát egyre több kritika éri. Követői nem hagyták szó nélkül, hogy fotóin nyomokban sem hasonlít valódi önmagára, mert túlzásba viszi az appok használatát.
Megyeri Csilla 24 órán keresztül elérhető Insta sztorija nagy port kavart az egyik internetes oldalon. A fotón nem egyedül szerepel, és azzal a kérdéssel fordul követőihez, valóban hasonlít-e a képen látható „barátnőjéhez”? A kérdéseket pedig rendre meg szokták válaszolni, és most Csilla is így járt. Talán jobb lett volna, ha ez a poszt meg sem születik, mert akkor elkerülhette volna azt a kommentcunamit, amit rázúdítottak az internetezők.
Megyeri Csilla arról híres, hogy sosem tudta, hol vannak a határok, több celebet oktatott már ki. Most bizony visszanyalt a fagyi, mert kapott hideget-meleget, amiért nem vállalja föl külsejét, hiszen annyi appot használ, ami a valóságot teljesen eltorzítja.
„Pár hete láttam a Zarában, iszonyat dromedár, nagyon ronda” – reagált a fotó láttán valaki.
„Szörnyen áll rajtuk, akin a fekete felső van, épphogy takarja a bimbijét” – jegyezte meg véleményét egy másik internetező.
„Csilla nem tudom, minek keskenyíti így le a fejét, mikor akkora van neki, mint egy motor bukósisak, köszönő viszonyba sincs, ahogy kinéz ezzel a éppel, bár ezen is borzalmas ezzel az éles állal. Komolyan, sosem fogom megérteni azokat a nőket, akik szerint ez szép és jól néz ki” – utalt arra egy másik személy, hogy túl sok filtert használ a fotóhoz.
Volt, aki ettől el tudott vonatkoztatni, és inkább annak adott hangot, hogy a plasztikai műtéteket is túlzásba vitte, ami már teljesen eltorzítja.
„Nekem tetszik a töltött száj, szilikon mell, de a szteroidtól duzzadt férfi áll nem tudom, hogyan, miért és mikor lett divat” – írja véleményét valaki.
„Ezekben annyi műanyag van, hogy az újrahasznosítók felsírtak” – reagált egy másik kommentelő.
„Uramisten. És ők fizettek azért, hogy így nézzenek ki? Mik azok az állak? Félelmetes. Ezen már a faceapp sem segít, ahogy látom” – tette fel a költői kérdést másikuk.
„Csilla nem így néz ki élőben, itt kb. a felére vissza van húzva a fej szélessége. A másiknak meg csekkoljátok már, nincs ádámcsutkája?” – magyarázta a képen látottakat valaki.
„Jajj, Csilla! Te meg ne erőlködj, sohasem leszel szép. Sz*r a genetikád: vaskos vagy és tipikus holdarc, olyan konyhás nénis” – reagált egy másik kommentelő.