Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
HŰHA

Szerző B.

Létrehozva: 2024.02.01.

Olyan álomszépek G.w.M gyermekei, hogy egész éjszaka gyönyörködni lehet bennük

G.w.M és Nagy Melanie egy hatéves kislány és egy hároméves kisfiú szülei.

Most kezdte az iskolát G.w.M, azaz Varga Márk és Nagy Melanie hatéves kislánya. Hároméves kisfiuk pedig az óvodát kezdte. A gyerekekről most édesanyjuk mesélt a Szembe Sorel című Podcast-műsorban.

Fotó: Nagy Zoltán

Hogy mit jelent az anyaság nekem? Ezt nem is lehet szavakkal kifejezni! A legszebb dolog, ami történhet egy nővel, férfival, hogy szülővé válik. És azt gondolom, hogy ez határozza meg az életemet. Hogy miattuk szeretnék még jobb ember, nő és anya lenni. Motiválnak. Rájuk nézek, és feltöltenek energiával. Nem tudok aludni, mert olyan gyönyörűek, hogy még éjszaka is bennük gyönyörködöm

- mondta Nagy Melanie, majd arról mesélt, mi változott azóta, hogy elváltak G.w.M-mel.

Amióta elváltunk a gyermekek apjával, azóta azt érzem, hogy egy kicsit jobban kell mindkettőnek lenne: jó és rossz zsarunak is. Mert addig, amíg együtt neveltük a gyerekeket, addig megvolt a szerep. Ő volt mindig a jó zsaru, én meg mindig a rossz. Most ugye nekem kell egyszerre lennem jó és rossz zsarunak is. A gyerekek borzasztóan intelligensek és nagyon fogékonyak mindenre, pontosan tudják a határokat. De inkább a szigorúbb szülőnek vallanám magam, mintsem az engedékenyebbnek

- fogalmazott a kétgyermekes édesanya.

Hozzátette, náluk mindig a nagymama az ellenpólus.

Rengeteget segít nekem anyukám. Azt gondolom, hogy nélküle tényleg nem is tudtam volna így összeszedni magam semmilyen tekintetben. Érzelmileg és gyakorlati szinten is lehetővé tette nekem, hogy visszamenjek dolgozni. Mert ugye a kisfiam egyéves volt, amikor magunkra maradtunk, elváltunk

- emlékezett vissza Melanie.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek