Marics Peti
Szegedi Fecsó legújabb fotója arra enged következtetni, hogy a vállalkozó nemrégiben újabb orrműtéten esett át.
Szegedi Fecsó orra tavaly ősszel a Sztárbox elődöntőjében sérült meg. Mindezt ellenfele, Brasch Bence óriási jobbegyenesének köszönhette. A vállalkozót az előírt kötelező kivizsgálás miatt kórházba szállították, ahol hamar kiderül, egy szimpla kis sérülésnél sokkal többről van szó, eltört az orra, ráadásul már sokadik alkalommal.
Végül nem kellett megoperálni, egy érzéstelenítéssel történő kisebb beavatkozást végeztek csak rajta. Most azonban az a hír járja, hogy mégsem kerülhette el a műtétet. Legalábbis az egyik internetes oldalon keringő fotóból többen úgy vélik, hogy a szeme alatti bevérzés egy operációnak a következménye.
Aztán ki tudja, lehet, hogy egy újabb plasztikai műtéten esett át. A vállalkozó ugyanis nem csinált abból titkot, hogy két és fél évvel ezelőtt éppen az orrát műttette át. Akkor így nyilatkozott az operációról.
„Két-három órán keresztül műtötték az orromat. Azt mondta az orvos, hogy nyolcezer orrot műtött már meg, az enyém a legrosszabb öt orrban benne volt.”
Négyszer-ötször volt eltörve. Ez egy egészségügyi műtét volt.
„Orrsövény-ferdülésem volt a sok törés miatt, nem kaptam rendesen levegőt, horkoltam, szuszogtam” – indokolta a beavatkozás okát.
Az interneten pedig szokásos szakértelemmel vitatták meg a kérdést, orr- vagy plasztikai műtét eredménye a bevérzés, vagy csupán a sztárapuka fáradt...
„Ezen a képen az egész feje tök más nekem, mint volt. Lehet csak a szakáll teszi, meg a más hajzat, de teljesen más” – tűnt fel valakinek a változás.
„Szerintem sokat fogyott a sztárbox miatt. Nagyon lelkiismeretesen készült és most nagyon formában van” – osztotta meg véleményét egy internetező.
„Orrsövényműtét után pont így nézett ki a fejem, így akár lehet az is” – magyarázta valaki Fecsó eltorzult arcának okait.
„Tuti plasztika megint” – gyanakodott egy másik.
„Ha jól tudom, azóta is ár rendszeresen edzésre és ott sérült meg újra az orra” – osztotta meg információját egy kommentelő.