tóth gabi
Sudár Bianka intelligensen kezelte a furcsa helyzetet. Míg Kulcsár Edina nyilvánosan üzengetett Csutinak, az üzletember barátnője gáláns gesztust tett.
Váratlan helyről érkező szimpátia: nyilvános sárdobálás helyett intelligens gesztussal kezelte a Kulcsár Edinával való különös helyzetet Szabó András Csuti barátnője, Sudár Bianka. De idézzük fel kicsit először a két sztárpáros tagjainak zűrös szerelmi idővonalait…
Kulcsár Edina magánélete azóta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy 2014-ben Miss World Hungary-nek kiáltották ki. Ám ami az elmúlt két évben történt, az minden korábbit felülmúlt.
Edina sokáig nagy népszerűségnek örvendett, főleg mióta 2018-ban összeházasodott az üzletember Szabó András Csutival, akivel gyors egymásutánban két gyermekük is született: Medox 2018-ban, Nina 2020-ban. Edina renoméja azonban zuhanásba kezdett, mikor is alig két évvel később kiderült: még házas asszonyként beleszeretett a nála jóval fiatalabb rapperbe, G.w.M-be.
Bár Edina utólag azt mondta, Csutival való házassága jó ideje a végét járta, a közvéleménynek nem igazán tetszett, hogy 2022 legelején, még feleségként, egy másik férfival való mindent elsöprő szerelméről mesélt:
„Amit érzek ez iránt a fiú iránt, olyan erős és megmagyarázhatatlan, amivel még tényleg nem találkoztam!
Lehet, hogy elsőre sokan azt mondják, hogy Jézusom... mert »hamar« továbbléptem, de én már több hónapja lezártam magamban a múltat.
Megléptem, amitől a megváltást reméltem és utána egyből egy ilyen ajándékkal örvendeztetett meg a sors! A SZERELEMMEL!” — fogalmazott 2022 első napjaiban Edina, akinek válását Csutitól csak bő félévvel később, 2022 novemberében mondták ki hivatalosan. Az exszépségkirálynő ráadásul ekkor már várandós volt az első G.w.M-mel közös gyermekükkel. Mintegy a válás megkoronázásaként Edina 2022 decemberében menyasszony lett, 2023 februárjában pedig hivatalosan Varga Márk felesége, azaz Varga Edina. Kislányuk, Amara májusban született meg.
S hogy mi történt eközben Csutival? Nos, rá is rátalált a szerelem. 2022-es év végén sodorta össze a sors az egykori Miss Balaton versenyzőjével, a fitneszbajnok Sudár Biankával. Ők jóval visszafogottabban és a közvélemény számára szimpatikusabban tárták szerelmüket a rajongók elé. S míg Edina oda-odaszúrt Csutinak, például az eltérő szeretetnyelvüket emlegetve, addig Csuti nem igazán reagált Edina megmozdulásaira. Sőt, ahogy most a Ripost kiszúrta: kedvese még lájkolta is Instagramon az akkor még újdonsült gerlepár csókolózós képét.