II. világháborús csata, amit önmaguk ellen veszítettek el

Egyetlen nappal a II. világháború kitörése után a szövetséges erők tengeri blokád alá vették Németországot, amire ők ellenblokáddal reagáltak. Felismervén a britek túlerőjét, a németek alternatív technikákat kezdtek alkalmazni, például a kereskedelmi hajók eltérítésével és megtámadásával igyekeztek gyengíteni az országot.

1940. februárjában gyanús tevékenységeket észleltek a tengeren. Mint kiderült, brit halászhajók voltak, amikről úgy vélték a németek, hogy fegyvereket szállíthatnak Angliába. Hat rombolóhajót küldtek ki a németek a terület megvizsgálására. Ugyanekkor, kommunikációs hibák miatt két bombázószázadot is kiküldtek, amikről nem tudott a Kriegsmarine, azaz a Német Haditengerészet. 

Sötétedés után indultak útnak a hajók, a Friedrich Eckoldt nevezetű romboló vezetésében. Fedélzetén a legénység meghallotta a repülők hangját, de a hajnali órák sötétségében nem tudták megállapítani, hogy a sajátjaikról van szó. A hajók tüzet nyitottak, amire válaszul a repülők is támadásba kezdtek. 

A Max Schultz romboló kapta az első bombákat, és hiába sietett segítségére a többi hajó, addigra egy újabb, ismeretlen eredetű robbanás érte a hajót, amire az kettészakadt. A túlélők mentőcsónakban próbáltak menekülni egy másik, a Leberecht Maass nevű hajó felé, ami szintén súlyos sérüléseket szenvedett, így a Schultz túlélőivel együtt süllyedt el.

A repülők már első bombázás után visszavonultak, a legénység viszont további robbanásokról számolt be, így nem tisztázódott, mitől is süllyedt el a két hajó. A németek ellenséges tengeralattjárókra gyanakodtak, de sokkal valószínűbb, hogy a hajók aknáknak ütköztek.

Visszavonulásuk után fény derült az eseményekre, így újabb hajókat küldtek ki a terület átfésülésére. Hatvan embert sikerült megmenteni a Leberecht Maass túlélői közül, és még így is több mint 600 tengerész veszítette életét az értelmetlen csatában.