tóth gabi
Az utánozhatatlan színésznő családi életét nagy vonalakban ismeri a publikum. Ám van egy fehér folt Détár Enikő életében, amiről szinte soha nem esik szó: a lánya.
Sokszor előfordul, hogy a színészt a gyermeke is követi a pályán, de legalábbis ismertté válik a nagyközönség számára. Némileg más a helyzet Détár Enikő esetében, akinek a Rékasi Károllyal közös gyerekei, Eszter – becenevén Gigi – és Zsigmond különböző utakon járnak. Amíg fia időnként felbukkan a médiában, addig a testvéréről semmit nem hallani, pedig kisgyermekként még a Macskák című darabban is színpadon állt.
"Eszter tizennyolc éves korában döntött, és kifejezett kérése volt, hogy nem akar szerepelni a médiában" – mesélt Enikő a hot! magazinnak a lánya háttérbe vonulásáról.
Gigi a pályaválasztáskor úgy határozott, hogy civil szakmát keres magának, ami jobban illik a fegyelmezett, precíz személyiségéhez.
"Közgazdászként dolgozik, igen komoly munkahelye van, ahol inkább hátrány, mintsem előny, hogy ismert emberek a szülei."
Tehát amit a szakmájában elért, az teljes mértékben az ő érdeme.
A színésznő nagyon büszke a lányára, hiszen Eszter a társadalmi érzékenységéről is tanúbizonyságot tett már. A hátrányos helyzetű gyermekek kikapcsolódását elősegítő Tarisznya Alapítvány önkénteseként még egyetemistaként aktívan részt vett a szervezet munkájában, mielőtt sikeres gazdasági szakember lett.
"Van, amikor Eszter távolról végzi a munkáját, és akkor itt van velem, amit imádok" – mesélte a díva. "Nyilván amit ő csinál, ahhoz én nem értek, de mindig megosztja velem, és igyekszem felfogni, hogy éppen min dolgozik."
Enikőnek rengeteg a munkája, a gyermekei is elfoglalt emberek, három időbeosztást egyeztetni pedig nem könnyű. Kíváncsiak voltunk, vajon mennyire tudják tartani a kapcsolatot.
"Hetente többször is beszélünk, és minden héten találkozunk. Tényleg olyan a kapcsolatom a már felnőtt gyerekeimmel, amilyenre mindig vágytam. Igyekszem nem lógni rajtuk, viszont mindig jelen lenni az életükben, amikor szükség van rám" – osztotta meg lapunkkal a díva.
Enikő közel két évtizede alkot művésztriót Fésűs Nellyvel és Ladinek Judittal. A Dívák formáció előadásai varázslatosan idézik meg a revük világát, ahol a három különböző karakterű művész zenés-táncos időutazásra viszi a közönséget.