tóth gabi
Szolnoki Péter furcsa bókot kapott. Kasza Tibi hívta fel rá a figyelmét, hogy ez tulajdonképpen sértés!
Szolnoki Péter nem várt bókot kapott – amiről kiderült, inkább bántás. A Bon Bon énekese a Szerencsekerékben mérettette meg magát két hölgy társaságában.
„Peti, gyerekkoromban nagyon szerettelek! Szuper jó énekes vagy!” – lelkendezett Vivien. Kedves szavai mögött azonban a műsorvezető, Kasza Tibi felfedezett valami bántót…
„Így kell belökni valakit a generációs szakadékba” – csattant fel Kasza, mire Szolnoki Péter is elismerte:
Ilyen kedvesen még nem öregeztek le!
Míg Vivien ily módon összetörte az énekes szívét, a másik ellenfele, Erika éppen hogy ráhajtott
„Korban is jó, magasságban is jó.”
„Ha árverésen lennénk, azt mondanám, hogy Péter elkelt!”
Szolnoki Péter szerelmi életéről egyébként nem sokat tudni, ám tavaly novemberben egy orvosi műsorban érdekes összefüggésről vallott. 14 éve epebaja sok gondot okozott neki, utólag pedig rájött, a betegsége alighanem lelki eredetű volt. A szerelmi élete nem volt tökéletes: míg párkapcsolatban élt, beleszeretett egy másik nőbe, és úgy érezte, mindkettőt egyformán szereti. Ez viszont, számára is érthető módon, nem fér bele egy párkapcsolatba. Ősszel arról vallott, hogy nem sokkal azelőtt ért véget egy nyolc évig tartó kapcsolata, az ő hibájából.