tóth gabi
Varga Miklós évről évre hét számjegyű összeget kaszál a slágereivel, de meg is dolgozott a sikerért. A májusi jogdíjfelosztást mindig nagy örömmel veszi, mert ez pozitív visszajelzés a mögötte lévő évtizedekért.
A Máté Péter-díjas rockénekes Keresztes Ildikóval és Vastag Csabával közös dallal tisztelgett a pápa 2023-as tavaszi budapesti látogatása előtt. A Magyar fohász azóta is rendkívül felkapott, a videóklipje nemrégiben lépte át az 1 milliós megtekintésszámot a YouTube-on. Ilyen és ettől még nagyobb sikert is bezsebelt korábban, ugyanis volt olyan kislemeze, ami 170 ezer példányban kelt el. Az énekes mai napig sérelmezi, hogy az Európa című dalát egyik nótája sem múlta felül.
„A mai napig kötelező eljátszanom a fellépéseken. Egyszer szándékosan kihagytam a repertoárból, mert, megmondom őszintén, bosszantott, hogy a többi dalomat kevésbé szeretik. Úgy éreztem, van az Európánál jobb dalom is. Szóval egyszer megpróbáltam nem eljátszani, hát a közönség majdnem megvert” – mondta mosolyogva. „Azóta tudom, hogy örülni kell annak, ha az embernek van egy ilyen népszerű dala. Az Európa nagyon komoly nemzetközi sikereket futott be, s a mai napig mindenki velem együtt énekli a koncerteken” – árulta el az énekes.
Na, de mennyit hozhat a konyhára egy olyan dal, amit még évtizedekkel később, egy másik, vagy egy harmadik generáció is kívülről fúj? Nem keveset! Varga Miklós elárulta, komoly pénzt hoz még mai napig is a konyhára.
A májusi jogdíjfelosztást mindig nagy örömmel veszem.
"Hét számjegyű szokott lenni a jogdíjam, és ennek a nagy részét az Európa teszi ki. Lassan negyvenesztendős lesz a dal, és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Több rádió is a műsorán tartja, a koncertek pedig nem mehetnek le az Európa nélkül” – mesélte büszkén a sorry! magazinnak.
Varga Miklós több évtizedes sikere ellenére mai napig megmaradt ugyanannak a szerény zenésznek, aki a pályája kezdetén volt. Tudása, tehetsége megkérdőjelezhetetlen, ennek ellenére még mindig szokatlan számára a felé irányuló tisztelet.
„Valahol ez nem jó. Az elmúlást érzem benne. Amikor úgy konferálnak fel a színpadra, hogy élő legenda, olyankor elgondolkodom az utóbbi évtizedeken. Túlzásnak érzem a titulust, mindenféle álszerénység nélkül mondom. Legendának szerintem csak jó néhány évtized elteltével lehet hívni bárkit is” – hangsúlyozta Varga Miklós.