RETRO RÁDIÓ

Ő az az apáca, aki megnyerte a Voice-t: kilépett a rendből, ma már rá se lehet ismerni

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 11. 25. 14:30

Egész Olaszországot, sőt a világot is lenyűgözte hangjával. Az apáca végül kilépett a rendből és új életet kezdett.

2014-ben az egész világ egy apácán ámult: Cristina Scuccia ugyanis jelentkezett az olasz Voice énekversenybe. A négy zsűritag, köztük a néhai Raffaella Carra is megdöbbent, amikor megfordultak, és felfedezték, hogy egy apáca áll előttük a színpadon. Cristina akkor Alicia Keys „No One” című dalát adta elő, és az előadásmódjában semmi sem utalt arra, hogy apáca lenne.

 

Cristina egészen a döntőig jutott, amit végül meg is nyert, miután előadta a „What a Feeling” című dalt a Flashdance-ből. Győzelmét követően saját lemezt és videoklipeket jelentetett meg és rendszeresen szerepelt a médiában, illetve koncertezett Olaszországban és külföldön egyaránt. Amikor azonban nem a reflektorfényben állt, ugyanúgy élt, mint rendtársai, egy milánói szerzetesi közösségben. 

Ám már a verseny alatt is érezte, valami változóban van benne és egy évvel ezelőtt egy tévéműsorban jelentette be: 15 év után kilép a rendből és megpróbálja újra megtalálni önmagát. 

„Azt hiszem, bátran kell a szívedre hallgatni. A változás a fejlődés jele, de mindig ijesztő, mert könnyebb lehorgonyozni a saját bizonyosságainkban, mint megkérdőjelezni azokat. Vajon mi a helyes és mi a helytelen?” – nyilatkozta az egykori apáca.

Scuccia elmondta azt is, a döntése után pszichológushoz járt, aki segített neki rendet tenni önmagában és elfogadni a tényleges vágyait, hogy zenei karrierre vágyik. Fogta magát, Spanyolországba költözött, ahol pincérnőként helyezkedett el. Mint mondta, mindettől függetlenül nem mondott le a hitéről, de úgy érzi, Isten nem hiába adott neki tehetséget.

„Úgy döntöttem, hogy a szívemre hallgatok, anélkül, hogy arra gondoltam volna, mit mondanak majd rólam az emberek (…), kockázatot vállaltam, de aggódtam, hogy egy híd alatt végzem. Ezt a részletet többször is elismételtem a pszichológusomnak” – mondta.

Tavasszal több év kihagyás után új dalt adott ki La Felicità È Una Direzione (A boldogság egy irány), melyben a zene nyelvén is megfogalmazta a vele történteket. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.