tóth gabi
Majka komoly változást eszközöl a saját, illetve az egész családja életében.
Majka az ország egyik legnagyobb és legsikeresebb celebje, aki a színpadon, illetve a televízióban is nagyot alkot. Jelenleg a Sztárban Sztár leszek!-ben láthatja őt a hazai közönség, de szinte az egész nyarat végigkoncertezte a rapper, szóval továbbra is megkerülhetetlen alaknak számít, akit rengetegen imádnak, és nagyon sokan felnéznek rá.
Majka egy igazi véleményvezér hazánkban, elképesztően sokan követik őt, így komoly súlya van a szavainak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen döntéseket hoz, illetve milyen üzenetet közvetít a követőinek, a fiataloknak. A híresség most készített egy figyelemfelkeltő videót, ami könnyen lehet, hogy sokak életét meg fogja változtatni.
Majka a videóban elárulta, hogy mindössze egyetlen hét alatt 83 műanyag flakont használt el a családjával, ez pedig nagyon megrémisztette őt, hiszen egyes tanulmányok szerint állítólag nagyjából egy bankkártyányi műanyagot viszünk be a szervezetünkbe évente ezekkel a palackokkal, illetve a mikroszemcsékkel – éppen ezért most fontos elhatározásra jutott a rapper.
Majka úgy döntött, hogy mostantól kezdve kitiltja az otthonából a műanyag palackokat, és inkább üvegre, vagy fémre vált.
Ezek alapján az egész család követni fogja Majkát ebben az elhatározásban, amit minden bizonnyal azért hozott meg a rapper, mert nagyon fontos számára a szerettei egészsége – ez teljesen érthető, ráadásul a visszajelzések alapján sokaknak tetszett a pozitív, edukációs üzenet.
A műanyag korunk rákfenéje… Nemhiába próbálja minden valamirevaló előrelátó ország évről évre csökkenteni, vagy megszüntetni a műanyag flakonok, evőeszközök, poharak, kiegészítők termelését, és forgalmazását! A környezetre mert káros hatásai mar egészen régen láthatóak, de a az emberi szervezet ellen indított aljas támadásra csak nemrégen derült fény. Zárjuk ki az életünkből a műanyagot amennyire csak lehet!!!!!
– írta Majka a posztjához.
Itt lehet megtekinteni Majka videóját: