tóth gabi
Egy garzonlakás ára, amennyibe került összesen Tuvic Aleksandra, azaz Kőgazdag Szandi teste, és azt mondja, még nincs vége, biztosan kés alá fog még feküdni még.
Tuvic Aleksandra eddig sem volt ismeretlen a TV2 nézőinek, hiszen a korábbi Nagy Ő, Tóth Dávid egyik jelöltje volt, ám végül nem ő lett a kiválasztott. Később a FARM VIP-ban is láthattuk, ám a nagy sikert mégis a Kőgazdag Fiatalok hozta meg számára, mely műsor pont annyira megosztó, mint maga Szandi. Szilikonmániás, bármit megcsináltatna magán, és már majdnem mindent sikerült is, hiszen állítólag csak a szeme természetes rajta, de talán a legextrémebb, hogy designer vaginája van. Orrát pedig ötször műttette.
Most Miskovics Marci műsorában vallott őszintén arról, hogyan kezdődött a szilikonmánia, és lesz-e még folytatás.
"18 évesen feküdtem kés alá először, de már sokkal hamarabb tudtam, hogy lesz műtétem. Hát figyelj, nekem muszáj volt: egyrészt akkora volt az orrom, hogy ha kimentem a teraszra kiálltam azt hitték, könyököklök. Egy férfinak lehet, hogy sármos, de nekem nem tetszett. Felső testem olyan volt, mint egy pubertáló kisfiúé, nem érzetem magam nőiesnek" – mesélte a kezdeteket Szandi, aki azt is hozzá tette, hogy amúgy hipochondriával, vagyis betegségfóbiával is küzd, fél a tűtől, pánikbeteg és nem bírja a vért sem...ennek ellenére úgy érzi, megérte a sok műtét. Most, hogy keblei elérték a kívánt formájukat és nagyságukat, úgy tűnik, egy ideig nem akar több műtétet.
Most elég, így is rengeteget költöttem már a testemre, kicsit szégyellem is magam, hogy egy budapesti lakás árát elplasztikáztam. Jobb dolgokra is mehetett volna az az összeg
– tette hozzá a kebelcsoda. Marci azonban ezt a kérdést nem hagyta ennyiben, és firtatni kezdte a pontos összeget.
Közel egy budapesti szoba-konyha ára benne van már. Csak az orromat ötször kellett műteni. Azt hagyjuk, hogy miért. De ötször futottunk neki
– hangzott el a fiatal szőkeség szájából, amire mindenkinek leesett az álla.
Jöjjön számokban a feketeleves: ha jól számoljuk, egy budapesti, 1 millió forintos négyzetméter áron hirdetett lakás esetében ez alaphangon negyven millió forint, azaz egy garzon árát költötte Szandi a testére eddig, és még közel sincs vége a műtétek sorának.
Á, én is öregszem. Biztos, hogy előbb-utóbb felvarratom az arcom, meg minden. Biztos, hogy kés alá fekszem még
– mondta a szilikoncsoda.