RETRO RÁDIÓ

„A hangosabbak érvényesültek” - Kiviharzott a kastélyból A Nagy Ő kiesője

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2023. 10. 13. 05:00
Frissítve2023. 10. 13. 07:21

Az orosz származású Zoénak már az első rózsaceremónia előtt távoznia kellett.

Orosz cári származás és elegancia ide vagy oda, Zoénak már az első rózsaceremónia után távoznia kellett A Nagy Ő-ből, így ő bár biztosan nem lesz befutó Jákob Zoltánnál. 

Zoé számára hamar véget ért A Nagy Ő Fotó: TV2

A körmöskirálynő úgy érvelt, hasonló közegből jönnek, mindketten jómódúak, ám míg Zoé beleszületett a jóba, ő magának teremtette meg a jólétet, így nem feltétlenül tudnák megtalálni a közös hangot. Így nincs mit tenni, a vörös hajú lánynak azonnal el kellett hagynia a kastélyt, amit meglehetősen rosszul élt meg, gyakorlatilag köszönés nélkül viharzott ki a forgatás helyszínéről.

Később aztán, amikor kicsit lecsillapodott, kifejtette, miért nem ő az ideális nő Jákob Zoli számára.

„A hangosabbak érvényesültek. Ő valószínűleg rendkívül élvezi, hogy sok nő verseng érte, amit én nem tudnék neki nyújtani, mivel én nem vagyok az a típus. A legesélyesebbnek mindenképpen egy kirívó, kissé közönséges lányt gondolok, Zoli az eleganciát ezek szerint nem értékeli. A hovatartozást sem értékeli, a feltörekvő, hangos, önérvényesítő hölgyeket értékeli” - kezdte kissé keserűen a videóban Zoé hozzátéve, hogy ő minden lánnyal jól kijött, igaz, volt olyan, akinek az energiáit már kicsit soknak érezte.

„Irritálónak talán csak Mariát találtam, amikor már kicsit fáradt voltam, de annyi pozitívumot hozott, meg annyi jókedvet, hogy hamar elfeledtette velem, hogy ez a hiperaktivitás számomra kicsit deprimáló, és végül is csak előre mozdította a jókedvemet. Azt üzenném a lányoknak, hogy vigyázzanak, mert akármennyire rafináltnak érzik magukat, ez a műsor mindig tartogat meglepetést” 

- fogalmazott az első kieső, aki minden bizonnyal érdeklődéssel követi majd a műsor alakulását, így a ma esti rózsaceremóniát is!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.