tóth gabi
Hatalmas földrengés rázta meg a szépségkirálynő lakóhelyét.
A volt szépségkirálynő, Horváth Éva köztudottan kétlaki életet él Magyarország és Bali között. Hol itt, hol ott töltik idejüket, és habár ez az ingázás és váltott távollét nem egyszerű, Éva mégis mindent megtesz azért, hogy családja boldog legyen.
Élettársa és nagyobbik fia, Kristóf már korábban visszautazott Indonéziába, mivel ott már elkezdődött az iskola. A szépség most már szintén kint van kisebbik fiával együtt. Megérkezésükkor azonban rögtön veszélybe is kerültek.
Természeti katasztrófa történt: brutális, 6.9-es magnitúdójú földrengés rázta meg Balit. Erről 24 órán keresztül visszanézhető Instagram-sztorijában Éva is beszámolt videó formájában:
Képzeltétek, tegnap este megvolt az első földrengésünk Balin, mióta visszajöttünk. Itt azért ezek elég gyakoriak, de ez hosszabb is volt, és 6,9-es
– emelte ki.
A Richter-skála szerint ez még erős erejű földmozgásnak számít, viszont ettől felfele, 7-től már súlyos károk keletkezhetnek: házak és hidak omolhatnak össze, rosszabb esetben hegyomlások is bekövetkezhetnek.