RETRO RÁDIÓ

„Csodálatos!” – Puskás-Dallos Bogiék megmutatták az álomotthonuk, követőiknek még a lélegezte is elállt – Fotók

N.T.
Szerző
N.T.
Létrehozva2023. 07. 05. 08:30
Frissítve2023. 07. 05. 08:52

A közkedvelt házaspár márciusban jelentette be, hogy az első gyermeküket várják, azóta pedig már az is kiderült, hogy Bogi egy kisfiút hord a szíve alatt.

A nagy bejelentés után özönlöttek a gratulációk Puskás-Dallos Boginak és férjének, Puskás-Dallos Petinek. Ha minden igaz, már nincs sok hátra Boginak a terhességből, és most azt is kiderült, hogy a pici milyen elképesztő otthonba fog majd érkezni.

Hamarosan kisfiukkal élvezhetik a gyönyörű otthonukat Fotó: Bors

Peti nemrég árulta el a követőinek, hogy gyermeke születése előtt egy másik álma is valóra vált, ugyanis elkészült a vidéki présháza, amelyen már évek óta dolgozott. Az énekes mindig is vonzódott a vidéki élethez, így nem is volt kérdés, hogy egy ilyen nyugodt menedék is várja majd kisfiát a szülei szeretetete mellett.

A házaspár gyönyörű otthonáról most az énekesnő több fotót is megosztott az Instagram-oldalán, bejegyzéséből pedig kiderült, hogy férjével már nagyon várták ezt a nyarat, ugyanis mostanra készült el az álomotthonuk terasza és kertje, így pedig szinte már minden megvan, amire vágytak.

Már nagyon vártuk ezt a nyarat! Rengeteget terveztünk, álmodoztunk, Petivel bújtuk a kertészeti könyveket, de végül elkészült a teraszunk és hozzá az egyszer majd erdőkertté burjánzó kertünk (…)

– írta Bogi a csodás fotókhoz. A szívmelengető képek pedig a követőik tetszését is elnyerték, többen is gratuláltak nekik ehhez a csodához.

„Szép a terasz, de Ti a világ legkedvesebb párja vagytok”

„Nagyon ügyesek vagytok. Ízlesesen megterveztetek a házatokat. Gratulálok”

„Csodás lett! Élvezzétek a jó időt, boldog babavárást!”

„Csodálatos”

– írták többek között az énekesnő rajongói.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.