RETRO RÁDIÓ

Erre nem gondolnál: Ebből tartja fent magát Beat

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2023. 06. 16. 19:30

Fehér Tibor Beat január óta azt ígéri, hogy újraépíti a saját maga által leromlott karrierjét, de az eredmények azt mutatják, hogy nagyon nem jó úton jár.

A januári Fekete Vonat koncert óta nem találja a helyét Beat. A Fekete Vonat egykori sztárjának élete egyik napról a másikra omlott össze azután, hogy kiderült: egy vasat sem sikerült keresniük a Budapest Sport Arénában megtartott, egyébként teltházas koncerten. A Fekete Vonatnak ott és akkor örökre vége lett. 

Fehér Tibor Beat, Fekete Vonat, YouTube
Beat az ország egyik legtehetségesebb művész Fotó: YouTube

Lecsúszott 

Beat a koncertjük után egy munkásszállón kötött ki. Mint kiderült, már tavaly ősszel elhagyta a feleségét és a családját egy másik nő és a hirtelen meggazdagodás reményében, de nagyot kellett csalódnia... A Fekete Vonat koncert nem hozott pénzt, a fiatal nő lelépett, a família pedig látni sem akarta a hűtlen családfőt, így került ebbe a méltatlan helyzetbe. Akkoriban több interjút is adott a zenész, a nyilatkozataiban pedig elmondta, hogy tanult a hibáiból, és minden erejével azon lesz, hogy újra összeszedje magát. A fogadkozások azonban szavak maradtak, tettek nem követték. Beat nem keresett munkát, inkább kölcsönöket kért, éjszakánként az utcákat járta és járja még most is, miközben folyamatosan másokat hibáztat a helyzetéért. Összeveszik szinte mindenkivel, aki nem elég kedvesen szól hozzá, és alkalmi munkákból él. De milyenekből? 

Fekete Vonat
Januárban utoljára láttuk együtt a Fekete Vonat tagjait Fotó: Fekete Vonat 

Alamizsna  

A minap egy igen rossz minőségű TikTok videóba botlott lapunk munkatársa. Az alig két perces kisfilm főszereplője Beat volt, aki maga kezelte a kamerát. A telefonját letámasztotta a földre, hátralépett egy párat és beszélni kezdett. A mondandója arról szólt, hogy egy kedves barátja kérte meg, hogy születésnapi üzenetet küldjön "speciálba". Majd jött a felköszöntés és utána egy rögtönzött rap szöveg személyesen az ünnepeltnek. A homályos, recsegő hangú videó látványa szívszorító volt, hiszen egyértelműen árulkodik Beat jelenlegi élethelyzetéről... A szomorúságot csak fokozza, hogy a zenész ismerősei szerint Beat egy egy videóért 20-50 ezer forintot kér. Ugyanis most épp ebből él. A hírek szerint egyébként sokan úgy igyekeznek támogatni, hogy direkt ilyen kisfilmet rendelnek tőle. Mert így legalább azt érzi, hogy munkáért kap pénzt, és nem alamizsnából tengeti a jobb sorsra érdemes életét. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.