HŰHA

Szerző Doris

4 hónapja

Mint két tojás: Marics Peti új kedvese kísértetiesen hasonlít Tóth Andira

A fiatal színésznő, Kovács Gyopár a ValMar formáció több klipjében is szerepel. A rajongóknak egyből feltűnt, mennyire hasonlít Tóth Andira!

Március 31-én érkezett bombaként a hír, hogy a ValMar sztárénekese, Marics Peti és Tóth Andi szakítottak, ráadásul meglehetősen viharos körülmények között. Nem békében váltak el. A fiatal énekes ennek ellenére egyáltalán nem szomorkodik, és a gyorsan terjedő pletykák alapján ráadásul nem is magányos. Hetek óta arról pusmognak ugyanis, hogy Maricsot újra eltalálta Ámor nyila, új választottja pedig nem más, mint a 24 éves, roppant csinos színésznő, Kovács Gyopár.

Marics Peti hasonló típusú nőket kedvel Fotó: Bors 

A Bors korábban arról írt, hogy színházi berkeken belül már egy ideje nyílt titok a két fiatal művész kapcsolata: "Nagy téma volt bent hátul, amikor Peti eljött megnézni a színdarabot" – mondta névtelenül Kovács Gyopár egyik kollégája, miután egy podcastben Marics Peti is beszélt arról, hogy nemrég látta az Aranylakodalom című darabot.

Bár a híreszteléseket egyik érintett fél sem erősítette meg, a fiatalok követik és lájkolják egymást a közösségi oldalakon, sőt, Gyopár a ValMar formáció legújabb klipjében is szerepel, egy menyasszonyt alakít, a rajongók pedig egy esküvőt is láthatnak majd.

 

Mint két tojás

A netezők közül sokan nagyon nem nézik jó szemmel, hogy Peti szerepelteti Gyopárt a videóklipjeiben, egyesek szerint minden barátnőjének ez a sorsa, ami a szakítás után kínos helyzetet eredményezhet. Az pedig mindenkinek feltűnt, hogy a 24 éves Gyopár kísértetiesen hasonlít Andira, akár ikertestvérek is lehetnének. Nemcsak a hajuk hasonló, de az arcuk, a nagy, kifejező szemük és az alakjuk is kísértetiesen hasonlít.

Ha ez még nem lenne elég, Marics még rá is tett egy lapáttal! Gyopár ugyanis a legújabb, Túl nagy falat című videóklipben is szerepel, méghozzá igencsak dögös szerelésben. Egy pánt nélküli, fényes zöld csőtopot visel, egy élénksárga dzsekivel, a sminkje igazi feltűnő partismink, a haját pedig hátra fésülte a mesterfodrász.

 

A forgatáson készült képet elnézve nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Gyopár ebben a szexi szerelésben pont úgy néz ki, mintha Andi klónja lenne, ami több kommentelőnek is feltűnt.

"Ezen a fotón tiszta Tóth Andi utánzat lettél, ami a ValMaros klipben is lesz. Amúgy azt a számot még Peti Andira írta és tervezte, de ciki így másnak a helyére beállni, vagy nem?"

"Miért kell majmolni Tóth Andit? Találd meg a saját stílusodat!"

Ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek Gyopár fotója alá, és valóban, Tóth Andiról nemrég készült egy fotó egy rendezvényen, ahol még a ruhája is majdnem teljesen olyan volt, mint Gyopáré a klipben.

Nézzétek csak!

Kovács Gyopár (balra) kísértetiesen hasonlít Tóth Andira Fotó: Facebook

A kérdés az, hogy vajon Marics Peti fejéből pattant ki az ötlet, hogy Gyopárból Andi hasonmást varázsol, vagy épp ez a külső illeszkedett a klip hangulatához? Az biztos, hogy az egyezés nem véletlen, Marics régi és új kedvese ugyanis valóban úgy néz ki, mint két tojás. 

Az már más kérdés, hogy Gyopárnak mennyire lehet nehéz beletörődnie abba, hogy állandóan Tóth Andi klónjaként emlegetik.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mindenről kitálalt a Séfek Séfe versenyzője

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

„Nagy a baj, gyerekek” – Rácz Jenő kétségbeesetten kért segítséget

vg.hu

Új jelenség ütötte fel itthon a fejét: visszatekintő árazást vetnek be a telekommunikációs cégek

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

vg.hu

Evakuálást rendeltek el Nyugat-Ukrajnában, Románia légterét is megsérthette az orosz csapás

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

mindmegette.hu

Ismerd meg a 80/20-as diétát – hosszú távon fenntartható és hatásos

ripost.hu

Durva fordulatot hoz az ősz, 3 csillagjegy végre felismeri az igazságot

ripost.hu

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Iskolabusz-baleset: a gyerekek sikoltozva a betört ablakokon át másztak ki, egy 15 éves lány meghalt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Dévényi Tibor megdöbbentő vallomása: Örökbe fogadna egy 25 éves nőt

HŰHA

Molnár Anikó Mallorcán vetkőzik, baja lehet belőle!

HŰHA

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

HŰHA

Milliós születésnapi zsúrt rendezett a kislányának L.L. Junior

HŰHA

Mint a kis hableány: ringó melleivel dobálják a hullámok Kiszel Tündét

HŰHA

Kiakadtak a rajongók: szájon csókolta 12 éves lányát David Beckham

HŰHA

Ez ám a szerelem! Ajándék lóval lepte meg Majka a feleségét

HŰHA

Ördög Nóra rendesen kipakolta a melleit, férje nem is hagyta szó nélkül - videó