RETRO RÁDIÓ

Íme a brit királyi család legidősebb rajongója! Három koronázást is megélt a 93 éves hölgy

mkb
Szerző
mkb
Létrehozva2023. 05. 12. 07:00

Kevesen mondhatják el magukról azt, amit a 93 éves Elizabeth Watts. A hölgy három brit uralkodó koronázását is megélte, a napokban pedig Vilmos herceggel is beszélgethetett.

Íme a brit királyi család legidősebb rajongója! Egy 93 éves hölgy III. Károly koronázása utáni napokban Vilmos hercegnek mesélte el: három koronázási ceremóniát is megélt!

A hölgyet kivételes megtiszteltetés érte, a koronázás után néhány nappal exkluzív kerti partit tartott a királyi család, melyre olyan kiemelt vendégek érkeztek, akik önkéntesként, illetve katonai vagy más szolgálattal tettek a közjóért.

Köztük volt Elizabeth is, aki még Vilmos herceggel is váltott néhány szót. Elmesélte neki, hogy annak idején, 1952-ben, II. Erzsébet koronázásakor három napot töltött a utcán, éjszakánként a járdán alva, hogy aztán előkelő helyről nézhesse a tömeg előtt elvonuló királyi hintót. 

De az előző uralkodó, az 1936-ban megkoronázott VI. György ceremóniáját is élőben követte. Mint mondta, 7 éves volt ekkor, tévé természetesen nem volt, de az élő rádióközvetítést hallgatták a családjával egy akkumulátoros készülékről.

A hosszú évtizedekig egészségügyi önkéntesként dolgozó hölgy III. Károly koronázását vasárnap már tévéadásból figyelte, s végtelenül büszke, hogy meghívást kapott aztán a nívós kerti partira. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.