tóth gabi
Ábel Anita már hosszú ideje halogatja, most azonban elhatározta magát. A rajongók majd kiugranak a bőrükből örömükben.
Ábel Anita boldogabb már nem is lehetne, hiszen karrierje továbbra is felfelé ível, sikeres műsorvezető és médiaszemélyiség, emellett pedig egyre szebb és szebb. A Televíziós Újságírók Díjátadó gáláján például mindenkinek leesett az álla amiatt, hogy mennyit fogyott, és ki is emelték, hogy napról napra egyre szebb, karcsúbb és nőiesebb lesz. Ugyanakkor a magánélete is nagyszerűen alakult: már négy éve vannak együtt párjával, Robertóval.
Ábel Anita most éppen arról számolt be, hogy hatalmas öröm és megtiszteltetés érte, ennek pedig az az oka, hogy újra hódolhat szerelmének, a színpadnak. Köztudott, hogy noha az utóbbi időben elsősorban műsorvezetőként dolgozik, színészként is szépen megállja a helyét, és boldoggá teszi, ha a világot jelentő deszkákon szerepelhet. Éppen emiatt nagyon örül a lehetőségnek, hogy végre újra visszatérhet a színjátszás világába. Improvizációs színházról lesz szó, amikor is hétköznapi problémákat (munkahelyi konfliktusokat, párkapcsolati nehézségeket) dolgoznak fel, szigorúan rögtönözve.
A fotót és a leírást ide kattintva lehet megtekinteni.
A rajongók egyébként már amiatt is nagyon izgatottak, hogy mikor tartják meg az esküvőjüket. Szerelmével Robertóval már több, mint négy éve együtt vannak, és tíz hónapja jegyben is járnak. Éppen emiatt már mindenki tudni szeretné, hogy mikor lesz a nagy nap, olybá tűnik azonban, hogy ez még várat magára. Ez persze nem is csoda, hiszen a gyönyörű műsorvezető mostanában nagyon sok munkát vállalt el, éppen ezért kevés ideje maradna az esküvőszervezésre.