Marics Peti
A hazai sztárvilág csinos képviselői naponta órákat izzadnak a konditeremben
A kőkemény súlyzózást és kondizást időtlen idők óta a férfiakhoz társítják, a gyengébbik nemhez mindig is valamilyen lágyabb sportot, például a jógát vagy a kocogást kapcsolták. Ám ez a trend megfordulni látszik!
Egyre több nő részesíti előnyben a formás idomokat és a kőkemény izomzatot, amit bizony nem lehet elérni azzal, hogy lefutunk egy szigetkört a Margitszigeten. Sokkal inkább úgy, ha órákon át emelgetjük a nehéz vasakat.
A hazai sztárvilág képviselői között is egyre több az olyan nő, aki gyakorlatilag erőemelővé képezte át magát és nagyon élvezi a kemény fizikai megterhelést. A Ripost összeszedte, kik azok az erős magyar celebnők, akik mellett még Popeye még egy nagy adag spenót után sem tudna labdába rúgni.
Az Operettszínház sztárját fiatal férje, Gömöri András Máté "fertőzte meg" a testépítéssel. Bár Lilla egy kifejezetten nőies nő, imádja, hogy naponta órákon át emelgeti a nehezebbnél nehezebb súlyokat. Lilla a közösségi oldalán számolt be arról, hogy egy ideje már nagyobb súlyokkal edz, és ő is kipróbálta a kedvese után az erőemelést. A kétgyermekes anyuka negyven felett is bomba formában van, most meg végképp, hiszen rendesen kigyúrta magát, és az sem mellékes, hogy azóta a dereka sem fáj.
A színésznő rendszeres oszt meg edzős videókat, amiken jól látszik, hogy szénné gyúrta magát, igaz, az edzője még mindig igen keményen bánik vele.
A legfrissebb videóját itt tudod megnézni!
A második gyermekével várandós énekesnőnek gyakorlatilag az edzőterem a második otthona, már évek óta. Olyannyira, hogy még a második terhessége alatt is rendszeresen edz, de természetesen előtte konzultált az orvosával.
"Konzultáltam az orvosommal, aki azt mondta, hogy egészen nyugodtan sportolhatok várandósan is. Semmi baja nem lesz a babának egy kis mozgástól, sőt. Ami az anyukának jó, az a babának is, ezért terhesen is napi szinten edzek, mi több, az étkezésemre is odafigyelek" – mondta korábban a Vasárnapi Borsnak a csinos kismama, aki szerint ha valaki korábban is sportos életet élt, akkor vétek lenne azzal felhagyni.
A közkedvelt színésznőnek egy ideje mindene a sport, gyakorlatilag nincs olyan edzésforma, amit ne próbált volna ki annak érdekében, hogy igazán jól nézzen ki. A súlyemelés mellett a klasszikus edzőtermi edzésre is nagy hangsúlyt fektet, hogy meglegyen az összhang.
"Azért járok reggelente edzeni, mert edzés közben egyedül lehetek, és a testem dolgozik, így eszembe tudnak jutni dolgok. Mondjuk az, amit két próbával azelőtt nem értettem, hogy mit miért mondott János [Mohácsi János, rendező]. Hirtelen rájövök, hogy „Aha, értem, ezért!” És akkor már várom a próbát, hogy kipróbálhassam magamat úgy, ahogy kérte"
- mondta korábban egy beszélgetésben, amit az Örkény Színház folytatott vele.
A Megasztár negyedik szériájának felfedezettje sokáig külföldön élt, kilenc év után költözött haza Magyarországra. Az énekesnő barátja unszolására az Only Fans nevű fizetős szexoldalra is regisztrált. Amikor pedig ideje engedte az erotikus munka mellett, Tamara azonnal az edzőterem felé vett az irányt, ami meg is látszik a testén.