Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.23.

Dráma és pánik: Bódi Guszti mentette meg egy fiú életét

Bódi Guszti igazi hősként térhetett haza Thaiföldről. Az énekes egy buddhista fiatalember életét mentette meg, ugyanis a fiú abban a medencében fuldokolva merült el, amelyben a zenész minden reggel úszott.

Bódi Guszti és Margó március közepén tért haza thaiföldi nyaralásukból. A sztár házaspárnál már hagyománnyá volt az év eleji utazás, ezúttal pedig 89 napot töltöttek a sokak által kedvelt Indokínai-félszigeten. Azonban a sok edzés, pihenés mellett egy fiatalember életét is megmentette.

Nem véletlenül vitt minket az isten abba a szállodába! Van ennek előzménye is: aznap kora reggel megmentettem egy lepkét, ami a medence vízére tévedt. Kiraktam a partra, és valami megmagyarázhatatlan, jó érzés kapott el. Segítettem egy apró élőlénynek. 

Később, még tartott az edzésem a vízben, amikor lejött csobbanni egy testvérpár. Mindketten huszonéves gyerekek voltak. 

Az egyik jobbra-balra úszkált, de a karcsapásaiból láttam, hogy nagyon kezdetleges a tudása, mégis a mély víz felé haladt – mesélte a Star magazinnak a mulatós sztár, aki azonnal a fiú segítségére sietett.

Bódi Guszti
Guszti és Margó 89 napot töltött Thaiföldön. Fotó: Bódi Guszti

Guszti lélekjelenlétén múlt a fiú élete

"Egyszer csak azt vettem észre, hogy alig-alig jön fel a víz felszínére, kapkodja a levegőt. Gyorsan odaúsztam az épp elmerülő sráchoz, aki a pániktól úgy kapálózott, hogy engem is lenyomott, amikor ki akartam segíteni. 

A két és fél méteres medence aljára kerültem, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy lábujjhegyről ellöktem magam, és azzal az erővel felhoztam magammal a fiatal fiút is. Számomra legalább két órának tűnt ez a tusa, de a valóságban nem volt több öt-tíz másodpercnél. A srác teljesen rám volt fonódva, úgy vittem ki a vízből, mint egy kisgyereket. Még akkor is kapaszkodott szegénykém, amikor a derekamig ért a víz. Mikor kiértünk a partra, ott is fogott" – emlékezett vissza Guszti, aki igyekezett megnyugtatni a fiút.

"Megcsókolgattam a homlokát, simogattam a vállát, kedvesen megütögettem a hátát, hogy érezze, nincs baj. 

Buddhista gyerekek voltak, és azt mondta nekem, hogy én vagyok Buddha, hiszen megmentettem az életét. Margóval aztán néztük, ahogyan átölelték egymást a testvérével, miközben mentek be a szállodába. Később beszélgettünk velük, és kiderült, hogy mindössze egy éjszakára jöttek. Ennek így kellett lennie!"– fűzte hozzá az énekes, aki mindezek ellenére csodálatos élményekkel és feledhetetlen kalandok után tért vissza Magyarországra.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek