Létrehozva: 2023.04.30.

"Börtönbe foglak juttatni!" – autójával együtt akarták felgyújtani Alekoszt

A volánnál ülve érte atrocitás a Mexikót is megjárt hellén celebet.

Itt az újabb bizonyíték, hogy a különös eszmefuttatásairól elhíresült Alekosz valamiért vonzza a meghökkentő, olykor bizony veszélyes szituációkat! Az egykori valóságshow-hős nemrég még a horgászokkal állt háborúban, akkor bosszúból döglött halakat dobáltak szét az udvarában. Bár ez is kellőképpen undorító, a minap egy jóval rémisztőbb dolog történt a provokáció hellén nagymesterével.

Alekosz és az autója is veszélybe került Fotó: Nagy Alekosz

Vezetés közben érte támadás

Nevezetesen az történt, hogy fel akarták gyújtani a nyereményautóját, és ezzel egy időben a testi épségét is veszélybe sodorta egy még ismeretlen elkövető. A részletekről maga Alekosz számolt be a Ripostnak.

"Március végén, még mielőtt nekivágtam volna az Ázsia Expressznek, gyanútlanul kormányoztam autómat Érd felsőn, amikor a vasúti átjárónál a velem szemben lévő autós átdobott egy égő cigarettacsikket az autómba. A jó idő miatt le volt engedve az ablak, az égő csikk először az arcomnak csapódott, majd az ölembe esett. Ez egészen pontosan akkor történt, amikor a sorompó felemelkedett, és elhaladtunk egymással szemben. Azonnal megálltam, kiszálltam, majd megfordultam és az elkövető után mentem, miközben hívtam a segélyhívót. Egy darabig követtem, majd sikerült meglógnia. A rendszámát sajnos nem tudtam feljegyezni, de feljelentést tettem az Érdi Rendőrkapitányságon. Néhány napja voltam irategyeztetésen" – mesélte feldúltan a Ripostnak Alekosz, akinek fogalma sincs róla, miért akarták felgyújtani az autóját, de addig nem nyugszik, amíg az illető kézre nem kerül.

A szóban forgó járgány Fotó: Nagy Alekosz

Üzent az elkövetőnek

Bár Alekosz bízik a rendőrség hatékony munkájában, attól sem retten el, hogy maga kapja el a cigarettacsikk tulajdonosát, akinek meglehetősen indulatosan üzent.

Börtönbe foglak juttatni, te gazember! Ha a rendőrség nem kap el, én veszem át az ügyet.

 És ha a szemembe pattan a cigarettacsikk? Mit képzelsz te?  Nem ajánlom, hogy bujkálj, mert már köröznek. Hamarosan úgyis el fognak kapni, és akkor én is ott leszek. Ha kell, nyomravezetői díjat is felajánlok. Zéró tolerancia a bűnözőkkel szemben" jelentette ki dühösen a Mexikót is megjárt érdi fenegyerek, aki kifejezetten szeret beleállni a konfliktushelyzetekbe.

Vajon mit tenne, ha szemtől szembe kerülne az elkövetővel?

HŰHA

Nagyot fordult a világ Alekosszal, minden mexikói nő őt akarja

Váratlan népszerűségre tett szert az Ázsia Expressz sztárja.

HŰHA

Nagyot fordult a világ Alekosszal, minden mexikói nő őt akarja

Váratlan népszerűségre tett szert az Ázsia Expressz sztárja.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg