Magyar Péter közvetlen munkatársa és barátja volt a cigarettacsempész

INSIDER
Létrehozva: 2023.04.30.

Megkapta az elszámolást! 21 forint illeti MC Hawert

Huszonegy forint járt MC Hawernek az Előadóművészi Jogvédő Iroda külföldről beszedett jogdíjai után. A mulatós sztár nem tud mit tenni, csak mosolyog a pénzösszegen.

MC Hawer már nem lepődik meg, amikor évente megkapja az értesítést a hangfelvételek jogdíjának felosztásáról, a hivatalos dokumentumot az Instagram-oldalára töltötte föl. Ezúttal az összeg szinte láthatatlan, ugyanis 21 forint illeti meg a mulatós rappert. Azt azért fontos kihangsúlyozni, hogy ez az elszámolás jelen esetben nem a Magyarországon, hanem a külföldön lejátszott dalok után jár. A Ripostnak elárulta, bár az MC Hawer és Tekknő zenekara közel egy tucat albumot adott ki az elmúlt 23 év alatt, ennek ellenére sosem dúskáltak a százezrekben, legalábbis, ami a jogdíjakat illeti. Hogy mi erre a magyarázat, egyelőre nem foglalkozott ennek kiderítésével.

Ez külföldi jogdíj, de egyébként tetemetes összegeket a Előadóművészi Jogvédő Irodától sosem kaptam. 

Pár ezer forintban kimerülnek az éves előadói jogdíj juttatásaink – mesélte lapunknak. – Fogalmam sincs, ez miért van így, mint oly sok mindent, ezt sem tudom megmagyarázni. De nevetségesnek tartom. Nagyjából tíz lejelentett nagylemezünk jelent meg, lemezenként 11-12 dal, akárhogy vesszük, minimum 110 dalról, hangfelvételről beszélünk. Annak arányában jelentős elszámolásra számítanánk, ehhez képest szinte semmit nem kaptunk"fűzte hozzá.

 

Koczka Géza az elmúlt években nem foglalkozott ezzel, de most egyre inkább késztetést érez arra, hogy választ kapjon a kérdéseire.

Nyilván utána kellene járni, de eddig még nem volt erre energiánk egyikünknek sem. 

Miki is elvileg kapna, de hozzám hasonlóan 3-4 ezer forintos összegeket ítéltek meg. Lehet, hogy ha az időm engedi, akkor elindulok, és kiderítem, mi a magyarázat erre a mi esetünkben. Az azonban biztos, hogy a mi zenénket külföldön – amiről most az elszámolás érkezett – nem játszották, ez a jogdíj erre vonatkozik. Persze nevetséges, de nem tudok mást tenni, csak egy jót nevetni az egészen" – jelentette ki.

MC Hawer és a Tekknő
Egy biztos, nem a jogdíjakból élnek Fotó: Huszár Márk

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek