Létrehozva: 2023.03.08.

Húzós: félmilliót kér egy dalért a Fekete Vonat rappere

A Fekete Vonat rapperénél betelt a pohár. A régóta anyagi problémákkal küzdő Beatet sokan kihasználták, ezért úgy döntött, most meghúzza a határt. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki egy ütős slágert szeretne.

Szerző N.V.N.

Valljuk be őszintén, senki sem szeret ingyen dolgozni… Pláne, ha még az anyagi helyzete sem engedi meg, hogy tudását „ajándékként” szórja szét a nagyvilágban. Így van ezzel Beat is, aki nem csinált abból titkot, nehéz körülmények közé került. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rapper jó ideje egy munkásszállón húzza meg magát. Hiába az éveken át tartó népszerűség, és a tehetség, a pénztárca üres maradt.

Fehér Tibor Beat, Fekete Vonat, YouTube
Beat úgy érzi, lejárató kampány indult ellene  Fotó: YouTube

Egy kis reménysugár akkor villant fel, amikor az egykori sikercsapat, a Fekete Vonat újra összeállt, és január 7-én koncertet adtak a Budapest Arénában. A várva várt siker azonban elmaradt, a bevétel jóval kevesebb lett a beígértnél, az előlegként felvett négymillió forint pedig pillanatok alatt elfogyott. Beat nem adta fel, saját projektbe kezdett. Február 15-ére online koncertet hirdetett, amit végül el kellett halasztania, ugyanis nem jött hozzá össze annyi pénzt, amennyi fedezte volna a kiadásokat. A rappert rengeteg támadás érte, sokan csalással vádolták, mert az nem derült ki, hogy a kifizetett „jegyek” árát miképp kapják vissza a rajongók. Beat nemrég a Facebook-oldalán kelt ki magából, úgy érzi, lejárató kampány indult ellene, és ígéretet tett arra is, hogy a meg nem tartott koncertet pótolni fogja.

"Nagyon köszönöm mindenkinek, aki áldozott arra, hogy legyen lehetőségem egy ilyen koncert megrendezésére. De nem úgy alakultak a dolgok, ahogy reméltem. Természetesen visszaküldöm mindenkinek a pénzt, amit küldött. Továbbá megkérnék mindenkit, hogy ne küldjön senki most már oda pénzt." 

A koncertet megtartom, ha úgy alakul… és akkor közben lesz becsületkassza. De nem így terveztem…

"Azt írják, hogy becsaptam az embereket… meg hogy leléptem a lével… Én itt vagyok most is, mint mindig" – írta a rapper.

 

Betelt nála a pohár: komoly pénzt kér Beat azért, hogy dolgozzon valakinek

Úgy tűnik, hiába szeretne kilábalni a nehézségeiből, egyre csak süllyed alatta a talaj. Mindezt tetézi még az is, hogy rengetegen kihasználták, de most végképp betelt nála a pohár, nem tűr tovább. Beat nevéhez rengeteg sláger fűződik, olyanok is, amikből elmondása szerint mások húznak hasznot. Többen gondolják úgy, hogy nehéz helyzete miatt visszaélhetnek a helyzettel. Nem bírta tovább magában tartani felháborodását és véleményét, így a minap közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.

Ezt azoknak üzenem, akik "feat-elni" szeretnének velem… vagy dalt íratni. Félmillió forint az ára! Tehát, ha nincs minimum 500 000 forintod erre a célra, akkor ne is írj rám! 

Valószínű, hogy sokan nem fognak felkérni, de így oltani se, hogy így báttya… úgy báttya… a zseb meg üres!" – írja a zenész.

"Ja… És még mielőtt bárki ideírná, hogy az én zsebem sincs túl teli… Annak mondom: de én nem is túráztatok senkit, hogy pénzért rapeljen velem" – fűzte hozzá.

Bárhogy is alakultak a dolgok, a tehetségét nem lehet megkérdőjelezni. Bár tény, hogy a félmillió forint igen borsos ár, de ha belegondolunk, hogy egy tökéletes dallal akár vagyonokat lehet keresni.

SHOWBIZ

„Ez szégyen!” – Kiakadtak a cserbenhagyott rajongók a Fekete vonatos Beat miatt

Elmaradt a zenész online koncertje, forrong a közönség...

SHOWBIZ

„Ez szégyen!” – Kiakadtak a cserbenhagyott rajongók a Fekete vonatos Beat miatt

Elmaradt a zenész online koncertje, forrong a közönség...

 

 

Szerző N.V.N.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde