Létrehozva: 2023.02.06.

Újabb részletek a Wizz Air kényszerleszállásáról! 40 millióba is fájhat az utasoknak

Egy budapesti járat volt kénytelen leszállni Kairóban.

Néhány nappal ezelőtt megdöbbentő dolog történt a Dzsibba - Budapest vonal egyik járatán. Egy zarándokokat szállító repülőgépjáraton ugyanis pánik tört ki, és a pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania Egyiptomban. 

Kairóban le kellett tenni az utasszállítógépet a pilótának /Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Lapunk információ szerint a balhé azzal kezdődött, hogy az egyik magyar utas kötekedni kezdett, majd az egyik utastársát, és a személyzet egyik tagját is megütötte. A Bors megkeresésére a Wizz Air tájékoztatást adott az incidenssel kapcsolatban:

"A Dzsiddából Budapestre tartó február 4-i Wizz Air járat kairói leszállására azért volt szükség, mert a járat egyik utasa agresszív viselkedést tanúsított egy utastársával és a személyzet több tagjával szemben."

18 óra késéssel landolt végül a gép

A kényszerleszállást a kapitány rendelte el Egyiptomban, vélhetőleg ő úgy értékelte a helyzetet, hogy az utasok biztonsága szükségessé teszi ezt a lépést. A Budflyer Facebook-oldalán megjelent egy poszt, ami szerint 2 órával a földet érés után tudták csak eltávolítani az utasok közül a balhézó személyt. A bejegyzésből kiderült, hogy utolsó perceit a gépen lekötözve töltötte az agresszív utas.

A repülőn dolgozók munkaideje közben lejárt, és Ciprus szigetét is útba kellett ejteni a végcél előtt. Így végül a gép az eredetileg tervezett 11:30-as felszállása helyett 3 óra késéssel tudott felszállni, és 16:30 előtt pár perccel szállt le Budapesten. Az összesen 3 kontinensen átívelő út így összesen 18 órás késéssel zárult. 

Egy turizmus- és utazásjogi szaktanácsadó véleménye az esetről

A Bors lapnak árulta el Dr. Neiger Éva Kata ügyvéd és turizmus- és utazásjogi szaktanácsadó, hogy milyen esetben járhat az utasoknak kártalanítás, és hogy szabályosan járt-e el a pilóta.

– Ebben az esetben egy sajátos helyzetről van szó, melynek egyelőre nem tisztázottak a körülményei. A légitársaság alapvetően arra tesz vállalást, hogy A-ból B-be elviszi az utasait, amit meg is tettek. Az, hogy pontosan miért szállt le a gép, egyelőre nem tisztázott.

– jegyezte meg az ügyvéd, majd hozzátette:

– A repülőgép parancsnokának van egy speciális jogköre, hiszen ő felel az utasok biztonságáért. Ha ő a gépen úgy ítélte meg, hogy az utas erőszakos magatartása veszélyezteti a repülőgépen tartózkodók testi épségét, minden bizonnyal jól járt el. A történtekkel kapcsolatos egyik tisztázatlan kérdés az, hogy ez a férfi hogyan viselkedett a felszállás előtti órákban. Ha már akkor is zavart volt, esetleg alkoholt fogyasztott és ez látszott rajta beszálláskor, akkor a légitársaság embereinek kellett volna kiszűrniük őt az ellenőrzések során.

Amennyiben tehát a pilóta helyesen járt el, úgy a légitársaság valószínűleg mentesül az ilyen esetekben meghatározható 250-400-600 eurós kártalanítás alól – mondta el a lapnak Dr. Neiger Éva Kata.

Egy kényszerleszállás egy luxusautó árába is kerülhet

A Wizz Air tájékoztatása szerint a balhézó utas hatalmas károkat okozott a társaságuknak, amelynek mérete több tízezer eurót is kóstálhat.

– A szabályszegő utas jelentős, több tízezer eurós (4 és 40 millió forint közötti összeg) kárt okozott a légitársaságnak: kényszerleszállás miatt módosult a menetrend, megnövekedett az üzemanyag-használat, az utasok számára szállást kellett biztosítani és a mentesítő járatnak is magas költségei voltak. A Wizz Air megteszi a szükséges jogi lépéseket a szabályszegő utassal szemben, akit a légitársaság járatairól végleg eltiltottak.

A kényszerleszállás ára rengeteg tényezőtől függ: a repülő útjának irányától, az út hosszától, a leszállás helyétől, vagy akár a pilóta tevékenységétől, amelyet az utasok biztonságáért tesz meg. 

„A Wizz Air az érintett utasoktól elnézést kér a késésért és az esetleges kellemetlenségért, de továbbra minden esetben az utasok, illetve a személyzet biztonsága az elsődleges (...)” – hangsúlyozta a légitársaság.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó

HŰHA

„Gyönyörű” - Dekoltált felsőben, melleit összenyomva szelfizett Tóth Gabi