RETRO RÁDIÓ

Egy hadseregnek is elég drogot találtak az ismert magyar divattervezőnél

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 25. 16:20

Zoli nem aprózta el, hiszen 16 gramm kokaint találtak nála a rendőrök. Azzal azért el lehet varrogatni, na...

Úgy tűnik, hogy a kokainnal és fűvel lekapcsolt, ismert magyar divattervező és baloldali véleményvezér nem sokat akart már aludni karácsonyig. Ehhez fel is töltötte a kis házi kokainkészletét. A Bors információi szerint 16 pakettnyi volt nála, amit ha saját használatra szerzett be... Nos, akkor komoly buli volt kilátásban nála. Ezen kívül nem kevés növényi törmeléket is találtak a lakásában, ami majdnem biztos, hogy nem valamiféle fűszer, sokkal inkább marihuána lehet. 

rendőrség
 

Mint arról a Bors is írt, október 21-én csaptak le a zsaruk H. Zoltán divattervezőre. Az ügyről először a Magyar Hang számolt be, akik azt írták, a férfi letartóztatását vasárnap már el is rendelték, mivel lakásán jelentős mennyiségű kábítószer-gyanús anyagot találtak, amelyből arra lehetett következtetni, hogy esetleg kereskedett is a droggal.

Kiderült, hogy a razzia nem csak a divattervezőt érintette, rajta kívül ugyanis egy másik férfit is őrizetbe vettek, egyikükre a IV., míg másikukra a XIII. kerületben ütöttek rajta. Mind a két férfinél drogra bukkantak a házkutatás során.

Az egyiküknél összesen körülbelül száz gramm növényi törmeléket - az elsődleges adatok szerint marihuánát- és tizenhat gramm kokaingyanús port, a másiknál összesen körülbelül nyolcvanöt gramm növényi törmeléket, valamint egy gramm port 

- elsődleges adatok szerin kokaint találtak – közölte a Bors megkeresésére válaszul a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

Hozzátették, hogy bár mind a két férfit őrizetbe vették, de egyiküket azóta le is tartóztatták. A Bors információ szerint ez a férfi nem más, mint a divattervező.

A rendőrség azóta szakértők bevonásával vizsgálja az ügyet és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, emellett a kábítószergyanús anyagokat is szakértők segítségével vizsgálják. Egyelőre más gyanúsítottja nincs az ügynek. 

A Blikk információi szerint ugyanakkor az ismert divattervező, akit a lap már teljes névvel emleget, beismerte a drogfogyasztást, de a kereskedelmet tagadja. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.