tóth gabi
Néhány nappal ezelőtt nem másba „botlott bele” az utcán a Bors egyik olvasója, mint G.w.M-be és volt párjába, Nagy Melanie-ba. A szemtanú szerint nagy egyetértésben beszélgettek igencsak fontos dolgokról.
Az év elején robbant bombaként a hír, hogy Kulcsár Edina nem másba szeretett bele Csutival történő szakítása után, mint a G.w.M művésznéven tevékenykedő rapperbe, Varga Márkba. A férfi az új szerelem hatására úgy döntött, elhagyja két kisgyermeke anyját, Nagy Melanie-t. Az elválás azonban nem volt zökkenőmentes. G.w.M tavasszal a Mokkában panaszkodott arról, hogy Melanie irreálisan magas gyerektartást követel tőle, valamint letiltotta a számát, ezért nagyon nehézkesen ment kettejük között a kommunikáció.
"Felajánlottam neki, hogy próbáljunk meg privátban megegyezni, mindenfajta hivatalos papír és végzés nélkül. Erre konkrétan az volt a válasz, hogy majd az ügyvédek. Majd az ügyvéd, az ügyvéd... Aztán az ügyvéd olyan levelet írt az én ügyvédemnek, hogy két vezérigazgató nem keres annyit szerintem... Szóval azzal nem tudtam azonosulni és egyetérteni sem" – mondta akkor TV2 műsorában G.w.M.
Mostanra viszont úgy tűnik, megtört kettejük között a jég, és át tudják beszélni a dolgokat. A Bors szemfüles olvasója a IX. kerületben, a Mester utcában vette észre az egykori szerelmeseket, amint látszólag épp teljes egyetértésben beszélgettek, meglehetősen gyakorlatias dolgokról.
"Vasárnap este nyolc óra körül sétálgattam a környéken, ekkor lettem figyelmes G.w.M-re és Melanie-ra. Valami olyasmiről beszélgettek, hogy a ruhák kihez kerülnek majd, valamint egy igen értékesnek tűnő órát is emlegettek, hogy az végül kié lesz. Aztán beültek egy pubba, ami elég népszerű az utcában. Úgy tűnt, minden rendben köztük” – árulta el a lap olvasója, aki egy képet is készített a párosról.
Melanie és G.w.M közös nevezőre jutása már csak azért is fontos, mert Kulcsár Edina babát vár, és vélhetően még a pici érkezése előtt kimondja a boldogító igent a rappernek. Az egykori szépségkirálnyő a TV2 Mokka című műsorában is beszélt arról, hogy nyilván a cél az, hogy a baba az édesapja nevét kapja. Egy bennfentes információi szerint Csuti is azon van, hogy minél előbb elváljanak, mert nem szeretné, ha bármi probléma lenne. Állítólag az egykori párnak sikerült minden kérdésben dűlőre jutnia, így most G.w.M-en és Melanie-n a sor.